Kategóriák
Glossza

Az Orbán-féle népszavazás igazi kérdése

Sürgős témaváltás kellett, hogy ne ragozzuk tovább a Pegasus-ügyet, és mivel egyeseknél a kor előrehaladtával sem nő a mentális rugalmasság, leragadtak a gyerek+szexualitás kombónál és az “Támogatod-e, hogy a tuggyukkik a gyerekednek nemváltoztatást mutathassanak” kérdést népszavazás gyanánt (már be is nyújtották őket a Nemzeti Választási Bizottságnak) egyszerre öt variációban (a szavazatszámlálók ezúton is csókoltatják a miniszterelnököt) tolják a nép elé. A “nemakarom”-os toporzákolásos népszavazás mögött persze egyetlen “nagy-Igen-es” kérdés áll:

“Akarod-e, hogy Orbán Viktor legyen az apukád?”

Kategóriák
Glossza

Új, olcsó koronavírus-teszt gyors eredménnyel

Miközben a magyar kormány önköltség alatti árat szabott meg a SARS-CoV-2 PCR-teszthez (és ezzel logikus módon elérte, hogy a magánszolgáltatók leálljanak a számukra ráfizetéses teszteléssel), egy új, olcsóbb, pontos és gyors teszt kerül a piacra, amely laborfelszerelés nélkül negyedóra alatt kimutatja, most éppen fertőzöl-e.

Az eddigi gyorstesztekkel ellentétben, amelyek azt mutatják, a véredben jelen vannak-e a vírus elleni antitestek (azaz valamikor – esetleg hetekkel-hónapokkal korábban – átestél-e a fertőzésen), a svájci Roche gyógyszergyár új tesztje ugyanúgy, mint a PCR-teszt azt mutatja ki, a mintavétel idején a garatváladékodban jelen van-e a SARS-CoV-2. Maga a teszt olyan egyszerű, mint egy terhességi teszt: egy tesztcsíkra felvitt anyag néhány perc alatt elszíneződik a mintában lévő vírusdarabok (antigének) hatására (illetve nem színeződik el, ha nincsenek). Ami kevésbé egyszerű: a váladékmintát ugyanúgy képzett személy kell, hogy levegye rólad, mint a PCR-tesztnél (utóbbihoz viszont még PCR-készülék, laborszemélyzet és a vegyi reakcióhoz szükséges idő kell).

Az új teszt a gyártó adatai szerint a laborban végzett RT-PCR-teszthez hasonló szenzitivitású (az összes fertőzött 96,5%-át ismeri fel, a PCR-tesztek kb. 95-99%-ával szemben) és specifitású (99,68%-ban helyes eredményt ad). – Persze ezek a tesztek csak annyira pontosak, amennyire pontosan dolgozik a mintát a garatból kikotró eü.dolgozó… Ami az árát illeti, a gyártó az USA-ban az ott kb. 5 dollárért (1500 forint) forgalmazott, azonos elven (de pontatlanabb) teszt versenytársaként lép piacra, azaz a teszt költsége kb. a tizede a most „hatóságiárasított” vizsgálatnak.

Mire jó ez az új teszt? Az ára mellett más előnye is van: a laborteszttől eltérően nem azt mutatja, két (vagy ha túlterhelt a labor, több…) nappal ezelőtt volt-e benned kimutatható mennyiségű vírus (ami ugyebár azóta legrosszabb esetben változhatott úgy is, hogy az akkor még nem kimutatható mennyiségű vírus azóta felszaporodott benned fertőzésre képes mennyiségűre, ill. persze fordítva már rég kigyógyultál), hanem azt, hogy egy adott személy a teszteléskor fertőzött-e. De persze ahhoz, hogy ezt a tesztet arra használjuk, ami az előnye: hogy pl az ajtóban eldöntsük, beengedünk-e pl. egy látogatót egy bentlakásos intézménybe (ami pedig fontos lenne a bentlakók mentális jólétéhez-egészségéhez…), vagy hogy kiváltsuk ezzel az utazási korlátozásokat, rendeletet kell majd módosítani. De addig is lehet használni ott, ahol nem a hatóság írja elő a tesztelést, hanem pl. egy munkáltató, esküvős pár, temetést szervező rokon szeretné elkerülni, hogy az együttdolgozókra, egybegyűltekre kórokozót szórjon valaki.

https://www.tagesanzeiger.ch/ein-resultat-innert-15-minuten-614510768650
https://www.roche.de/medien/meldungen/roche-wird-sars-cov-2-antigen-schnelltest-in-deutschland-einfuehren-5176.html

Kategóriák
Glossza

A sárdobálás, a jelölt magánélete és a választó

A sárdobálásos választási kampány nem új jelenség, és az álhírek és a deepfake korában a választónak még nehezebb megállapítania, egyáltalán igaz-e az, amivel vádolják a jelöltet – a “csúnya” dolgokat előszeretettel a választási kampány hajrájában hozzák elő, így aztán kézenfekvő, hogy akár igaz a hír, akár nem, a választási eredmény befolyásolása a nyilvánosságra hozatal célja. Azt viszont már sokkal könnyebb eldönteni, hogy egyáltalán van-e jelentősége valamely jelölt magánéleti ügyének a kiteregetésének.

Kategóriák
Glossza

MTA-ból ELKH – hogyan teszünk tönkre egy márkanevet

A Magyar Tudományos Akadémia szívatásának persze van egy “márkaromboló” vonatkozása is, amiről eddig kevés szó esett. Azzal, hogy a kutatóintézeteket kiszervezik az újonnan létrejött Eötvös Lóránd Kutatási Hálózatba, a magyar tudomány művelői többek közt (az eddig élvezett viszonylagos kiszámíthatóság és kutatási szabadság elvesztése mellett) elesnek az “MTA” márkanév használatától is. Tudományos cikkei fölött a neve melletti “affiliation”-ként, azaz intézményeként immár nem a teljesítményével elsimertséget szerzett MTA, hanem a tök ismeretlen elkh szerepel.

Minden kutató, aki szokott nemzetközileg jegyzett folyóiratokban publikálni, netán külföldi kollégákkal együtt cikket írni, most kénytelen széles körben hosszan elmagyarázni, hogy a magyar parlament egy tollvonással a ténylegesen végzett kutatómunkát leválasztotta a Magyar Tudományos Akadémiáról és egy vadiúj intézménybe szervezte ki.

És minden kutató, aki nemzetközi forrásból pénzt nyert, kénytelen elmagyarázni a projektpartnereinek és a támogatójának, hogy ő most már nem a 200 év alatt ismertséget és elismertséget szerzett MTA részeként dolgozik a projektben. Ha nem ő maga a projekt koordinátora, akkor most a koordinátornak magyarázhatja a részleteket, hogy az a támogatóval (pl. az EU valamely hivatalával) el tudja intézni az intézményváltozással kapcsolatos adminsiztrációt. 

És aki most készül pályázatot írni, az magyarázhatja a reménybeli támogatónak, hogy az ő intézménye ugyan vadiúj, de mégis rendelkezik (rendelkezik-e vajon…?) azzal a tudományos háttérrel és pénzügyi-adminisztrációs szaktudással és kapacitással, amely szükséges a tervezett projekt sikeres lebonyolításához. Ugyanis a kutatási pályázatok odaítélésénél a korábbi pályázatok során szerzett referenciák is számítanak. 

Ha netén egy következő lépésben az ELKH-t is szétcincálják és különféle csoportjait különféle egyetemekhez csapják (esetleg majd az is tanítani kényszerül, aki kiváló kutató, de a tanításhoz nincs affinitása…), akkor lehet persze, hogy papíron picikét javulnak az egyetemek kutatási statisztikái, de összességében inkább kevesebb projektre fognak külföldi finanszírozást a magyar tudományosság konyhájára hozni, mintsem többet – borítékolható, hogy feszültségek keletkeznek tanárok és “szabad” kutatók között, és az egyetemi adminisztráció sem fogja bírni a pályázatokkal kapcsolatos pluszterheket. A maradék ELKH pedig mérete és kapacitásai miatt kb. el is felejtheti a nemzetközi színvonalt és pályázati bevételt.

Kategóriák
Glossza

Ma délután: Csipkeruhás férfiak felvonulása Budapest belvárosában

Csipkével, lila selyemmel és hímzésekkel díszített ruhába bújt férfiak vonulnak fel a belvárosban ma délután. – Utó-pride? Dehogy.

Kategóriák
Glossza

Magyarország 29 éve 2 képben (+2 bónuszkép)

Maradt még kérdés?

1990: 

2019:

2019.jpg

1. kép: a Fidesz 1990-es választási plakátja; 2. kép felső rész: internetes mém úgy 2015-ből, az alsó rész a Coca Cola plakátja. A felső rész helyett használhattam volna a HVG 2017-es címlapját is:

És még egy plakát az 1990-es évekből – akkoriban meztelen nőkkel kizárólag autókat, barkácscikkeket és egyéb “férfi” terméket volt szabad reklámozni, női magazint semmiképp, ráadásul egy olyan nő, aki öntudatos testtartással, nem szégyellve a mellét…, ráadásul a férfi fehérneművé degradálva… (plusz még megfordítja-kifigurázza azt a régi, ámde a 20. századig bizonyos országok jogában érvényes “coverture” nevű elvet, hogy a zasszony önállóan nem szerepel a nyilvánosság előtt, csak a férje “takarásában”) na, ezen gyakorolta a KDNP a pszeudoerkölcsi kiborulást.

Kategóriák
Glossza

Ellenzéki főpolgármesterjelölt kreacionista emberképpel

A kreacionizmus összetettebb jelenség annál, aminek elsőre gondoljuk, ezért nem mindig ismerjük fel egyből. Főleg, ha ott üti fel a fejét, ahol elsőre nem annyira várnánk.

Kategóriák
Glossza

Hogyan szavazz az EP-választáson

Emlékszel a szlovák himnusz-ügyre?

Kategóriák
Glossza

Ne szavazz olyasmire, amit nem olvastál el!

A pozsonyi törvényhozás magyar tagjai utólag döbbentek rá, hogy betiltották (az összes többi külföldi himnusszal együtt) a magyar himnusz éneklését, hacsak nincs jelen magyar delegáció. A törvény ellen csak a lesorosbérencezett Zuzana Čaputovát támogató három jobb-, centrista, ill. baloldali liberális párt képviselői szavaztak. Az egyetlen adekvát választ erre a helyzetre az államfő adta, és ez neked is szól:

Kategóriák
Glossza

A transznemű szaúdi nagykövet

Ríma bint Bandár bin Szultan bin Abdel-Azíz személyében Szaúd-Arábia nőt nevezett ki amerikai nagykövetnek. A nagyköveti poszt a családban marad, és ettől persze nem változik a szaúdi nők jogi helyzete – egy-egy nő fiúsítása Magyarországon sem hozott több jogot a nőknek.