Judit az ereszen, avagy mi közünk Varga Judit válásához?

„Válik a Varga Judit… persze nincs mit csodálkozni, hiszen korábban Brüsszelben, most meg a budapesti igazságügyi miniszteri székben építi jogász karrierjét – pedig tudvalévő dolog, hogy válás lesz a vége, ha egy asszony a női princípium beteljesítése helyett karrierre adja a fejét. Szegény Szájer Józsit is cserben hagyta hites asszonysága, Handó Tünde, aki szintén karriert épített ahelyett, hogy minden erejét asszonyi princípiumára összpontosítva megakadályozta volna urát bűnös hajlamainak kiélésében… Aztán ott van a Tóni, aki a kettes számú feleségét is kénytelen volt lecserélni, miután az nekilátott üzletasszonykodni.”*

***

Varga magánélete „tiszteletben tartását” kéri, holott ez neki két okból sem jár:

1. A házasságkötés a Polgári Törvénykönyv értelmében alapesetben nyilvános (!) jogi aktus. Aki házasságot köt, az nem egyszerűen megosztja az örömét a hozzátartozóival, hanem különféle társadalmi, adminisztratív és gazdasági előjogokat jelentő jogi aktust végez, és a legintimebb magánéletét a szó legszorosabb értelmében az anyakönyvvezető által képviselt állam elé terjeszti. A házasság nyilvános jellegét a név- és gyűrűviselési szokások is mutatják. Ettől a válás is szükségszerűen nyilvános üggyé válik, hiszen újabb házasságkötésre csak egy válást követően kerülhet sor. (Tipp azoknak, akik mellőznék a nyilvánosságot, de ragaszkodnak a szertartáshoz: keressetek szertartásvezetőt, aki az általatok rögzített tartalmú esküvel szertartást rendez egy nektek tetsző formában.)

2. Varga Judit ­- és elvtársai – esetében minderre még rátesz egy lapáttal, hogy pártjával hangosan hirdetik az élethosszig tartó házasság feljebbrendűségét minden más életforma felett, és a gyakorlatban is másodrendű polgárként kezelik mindazokat, akik nem az ő elképzeléseik szerint élnek és magánéletüket valóban magánügyüknek tekintik. Mindeközben viszont saját maguk körében elnézik a partnerek lecserélgetését (feltéve, hogy újabb házasságba torkollik), a homoszexuális bulikat és a karrierista anyákat.

A „házasságpártolók” minden válása a képmutatásuk bizonyítéka, éppúgy, ahogyan többek között Szájer József ereszcsatornás performansza is képmutatását bizonyítja – annak a csapatnak a képmutatását, akik a (cis-hetero) „házasság szentségét” és a „női princípiumot” akarják másokra erőltetni, miközben saját soraikban elnézik az ettől való elhajlást.

A sajtónak pedig kutya kötelessége lenne ezeknek a képmutatóknak a leleplezése magánéletük (a tényleges, nem a mű-homestoryk) nyilvánosság elé tárásával.

Természetesen szép dolog lenne a magánélet tiszteletben tartása, és nemszép dolog mások magánéletében vájkálni – de ennek az az előfeltétele, hogy a magánéleti döntéseinknek – hogy házasodunk-e, kettesben együttélünk-e, poliamóriában élünk, kommunában, lakóközösségben, egyedül, hogy vállalunk-e vagy nem vállalunk gyereket – ne legyen kihatása jogainkra és társadalmi státuszunkra, arra, milyen szociális biztonságban részesülünk, milyen jogokat illetnek meg bennünket a gyakorlatban, és mennyi adót fizetünk. Amíg ez a feltétel nem teljesül, nem magánügy a házasság. És a válás sem.

*Ha magától nem tűnt volna fel: igen, ez a bekezdés ironikusan értendő.

Novák az ereszen

Képmutatókból jól áll a kormány – Szájer után most Novák Katalin alakított egyet: kinyilatkoztatta, hogy a nők ne higgyjék, hogy folyton versengeniük kell a férfiakkal és annyit keresniük, mint ők; ehelyett ne mondjon le arról a privilégiumról, hogy kiszolgálja a családját. A szövegben vannak nem egyértelmű pontok, az viszont tudható, hogy Novák pont ugyanannyit keres (1,9 millió forintot havonta), mint a férfi kollégái – persze lehet, hogy férje ennél is többet keres a Magyar Nemzeti Bank igazgatójaként.

Persze minden bizonnyal Magyarországon is vannak nők, akik úgy gondolják, nem az ő dolguk a keresőtevékenység és az anyagi szempontokat nem annyira a pályaválasztásnál, mintsem inkább a párválasztásnál tartják szem előtt – Novák Katalin ezek szerint ilyen közegben él. Vicces, hogy a hvg.hu éppen ma tett közzé egy kis statisztikát arról, hogy az iskolázottságot illetően ma Magyarországon a nők nagyobb valószínűséggel házasodnak “lefelé”, mint a férfiak: tavaly 18 ezer nő és 10 ezer férfi házasodott nála kevésbé iskolázott társsal. Szintén a napokban jutott el a magyar olvasókhoz az a hír, hogy a legnagyobb német ruhawebshop, a Zalando férfi vezetője visszavonul, mert most élete párján a sor karriert csinálni – dehát ez már nyilván csak a dekadencs nyugat.

Ahogyan Szájer József a hard-core hetero családot írja az alkotmányba, miközben eljár a melegmozgalomnak köszönhetően legálissá vált melegszex-partikra, Novák Katalin a hard-core kreacionista genderezést nyomja – annyira, hogy a Családok Világkongresszusa elnevezésű orosz-amerikai hiperretrográd dzsemborin képviseli Magyarországot –, miközben a miniszteri székét, az egyetemi diplomáját, azt az életet, amit él, a feministák erőfeszítéseinek köszönheti – a többi “hagyományos értékeket valló” női politikushoz hasonlóan, akik azokkal a lehetőségekkel élve csinálnak karriert, amelyekről a többi nőt lebeszélni próbálják.

Bekerül a kreacionizmus az Alaptörvénybe, csorbulnak a szülők jogai és a vallásszabadság

Suttyomban csempészi be Varga Judit igazságügyi miniszter a kreacionizmust Magyarország Alaptörvényébe, amivel a kutatás szabadságával együtt a szülői jogokat (a cis-hetero-házas szülőkét is) és a kiskorúak vallási-lelkiismereti szabadságát is korlátozza.

Elterelő hadműveletként a homoszexuális párok örökbefogadásának ellehetetlenítése szolgál. A lakosság tízéves agymosása láthatóan eredményes volt: a folyamatos buzizás és genderszidalmazás (a “genderideológia”, mint mumus Gabriele Kuby kreálmánya) olyannyira megtette a hatását, hogy e téren nemcsak az átlagpolgár rég magáévá tette a konzervatív katolikus jobboldal genderkreacionista álláspontját és nem is néz oda, amikor a melegeknek és/vagy a transzoknak valami bajuk van (ami a közpénz-jelleget illeti, lopni meg úgyis lopnak, ugyebár).

Így aztán nagyjából senkinek nem tűnit fel, hogy a Varga Judit igazságügyi miniszter által indítványozott alaptörvénymódosítás a lakosság egészének jogait csonkítja meg:

Nem igényel különösebb jogi műveltséget észrevenni, hogy az a mondat, hogy Magyarország „biztosítja a […] keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést” egészen egyértelműen azt jelenti, innentől az államnak joga – mi joga, egyenesen kötelessége! – hogy a szülő akarata ellenében (és az alaptörvény XVI. cikkének (2). bekezdésével ellentétben, amely szerint a szülőnek van joga megválasztani a gyermeknek adandó nevelést is keresztény neveltetésben részesítse a gyeremeket (és itt különböztessük meg gondosan a nevelést, amelyet legalábbis eddig a szülő határozhat meg, az oktatástól, mint ismeretszerzéstől, amit a szülőnek sincs joga megtagadni a gyermekétől…). Sőt: a gyermek akarata ellenében is, ugyanis az indkolás a „felnövekvő nemzedék valamennyi tagjáról” beszél.
Persze a keresztény neveltetés sok mindent jelenthet, onnantól, hogy az ovis azzal jön haza, hogy a család pokolra fog kerülni, ha vasárnap nem megy istenitszteletre (igen, vótmá), odáig, hogy szexuális felvilágosítás címén a maszturbálás káros hatásairól beszélnek neki.

Ennél rejtettebb módon csempészi az indítvány a kreacionizmust az Alaptörvénybe: ehhez már el kell olvasni az indoklástaz értékek, valamint a két nem teremtve van, majd a (nagybeűs!)„Teremtés rendjére” hivatkozik (és elereszt egy ilyenkor szinte kötelező kirohanást a „relativizmus” ellen). Namármost azt az állítást, miszerint a nők és a férfiak nem az evolúció történeti kontingenciái nyomán alakultak mai formájúvá, hanem eleve ilyennek (mármint olyannak, amilyennek Varga Juditék gondolják őket…) lettek teremtve – nos, ezt úgy hívjuk, hogy kreacionizmus. Azzal, hogy az Alaptörvény a módosítás után kijelenti, az ember olyannak lett teremtve, amilyennek Varga Judit ma ismeri, alkotmányellenessé válik minden olyan kutatás, amely az embert történelmi változásokban szemléli. Varga Judit kreacionizmusa nemcsak az emberre vonatkozik: ő „minden hagyományos értéket” teremtettnek tartja, így az evolúcióbiológia mellett minden etikakutatás is alkotmányellenes lesz – leglfejebb a mai, pillanatnyi ehlyhet vizsgálható, de az is csak addig, amíg eredményei nem mondanak ellent a Varga Judit szerinti teremtett, azaz kreált értékeknek.
Ezzek viszont lábbal tiporja az Alaptörvény-módosítás a tudományos kutatás szabadságát és persze a tanárnak azt a jogát, hogy a legjobb szaktudása szerinti ismereteket mutassa be a tanítványainak.

És ami a koronavírust illeti: hogy egy rendelkezés a koronavírus elleni küzdelmet szolgálja-e, azt ökölszabályként egészen egyszerűen abból állapíthatjuk meg, hogy a vírusveszély elmúltával el lehet-e töröni. Igazából úgy lett volna helyes, hogy a különleges jogrend alatt meghozott minden jogszabály a veszélyhezlyzet elmúltával automatikusan törlődik…

Olvasd el magad Varga Judit indítványát: https://www.parlament.hu/irom41/13647/13647.pdf

Freund Tamás és a tudományosság

Azért meglehetősen bizarr, amikor olyasvalakit választanak egy tudományos testület élére, akinek finoman szólva is kissé sajátos elképzelései vannak a tudományosság mibenlétéről.

Apróság, hogy Freund Tamás a “külföldi eladhatóság”-ot a kutatói teljesítmény mércéjének állítja be, holott közismert, hogy a specifikus helyhez, kultúrához, nyelvhez kapcsolódó kutatói tapasztalat (mondjuk a magyar reneszánsz zene terén) máshol nehezebben “piacosítható”. Ahogyan az ilyen témájú tudományos cikkek is kevésbé helyezhetők el nemzetközi folyóiratokban, és alacsonyabb az idézettségük. Az már a vicc kategóriája, hogy a neki nem tetsző kutatási eredményeket produkáló kutatókról egyszerre állítja, hogy tudományos közleményeiket csak politikai irányultságuk miatt közlik, és hogy külföldön nem rúgnak labdába.

Az viszont egészen elképesztő, hogy Freund azt feltételezi, a kormánypártiság/ellenzékiség és a kutatói teljesítmény között összefüggés áll fent. Ha Freund ilyen összefüggést feltételez, akkor az ő kutatói tevékenységével kapcsolatban is fel kell tennünk pl. azt a kérdést, vajon mi történne, ha Freund saját kutatásai során olyan eredménnyel szembesülne, amely tényszerűen cáfolna valamely politikai vagy egyéb magánemberi álláspontját. Felülírná álláspontját, vagy a kutatási eredményt hallgatná el? Őnála a valóság győzne, vagy a hite, a meggyőződését vagy a doktori esküjét áldozná fel? Esetleg fel sem fogná, hogy kutatása eredménye valamely kedves hiedelmét cáfolja? Az ő kutatásai  akkor is nyitottak lesznek az eredmény vonatkozásában, ha ennek politikai tétje van? Mennyire sikeresen oldaná fel a kognitív disszonanciát?

Persze fordított irányban van, sőt kell, hogy legyen kapcsolat a tudomány és a politika között: elvégre a jó kormányzás arról ismerszik meg, hogy a tényekre, azaz tudományos módszerekkel szerzett ismeretekre alapozza szakmapolitikai döntéseit. Amiből fordítva következik, hogy ha van „ellenzéki” tudomány, a kormányzás nem a valóságra alapozza intézkedéseit. És, persze, mint mindenki másnak, a kutatónak is illik felszólalnia, amikor valakik hülyeséget beszélnek arról, amit ő kutat.

Nem a tényekre alapozó kormányok ugyan előszeretettel a bölcsész- és társadalomtudományokat lehetetlenítik el. De a többi tudományág sem érezheti magát biztonságban. Mégis, kinek kell geológus, aki felszólal, mert egy kiemelt beruházás arra alkalmatlan talajra épül? Biológus, aki valamely ritka élőhely megőrzéséért száll síkra? Meteorológus, aki tiltakozik, hogy egy tervezett épület ellehetetleníti az előrejelzésekhez szükséges adatok gyűjtését? Epidemológus, aki tudományos érvekkel cáfolja az operatív törzs állításait?

A genderkreacionisták

Alábecsüljük, mekkora tétje van a “genderellenességnek” azok számára, akik tűzzel-vassal küzdenek nemcsak azok ellen, akik a köz számára is látható módon valamilyen szempontból nem követik azokat a nemhez kötött életutakat, forgatókönyveket, amelyeket „kellene”, hanem még azok ellen is, akik mindezt tudományos vizsgálat tárgyává is teszik.