Társadalmunk lassacskán csak eljut arra a felismerésre, hogy “mundér becsületét védeni” valójában azt jelenti, bűncselekményeket tusolnak el, és ennek megfelelően bánnak is ezzel. Lassan a katolikus egyháznak a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális és egyéb erőszakot leplező, a bűntetteseket a felelősségrevonás alól áthelyezésekkel kimenekítő gyakorlata sem talál helyeslésre még az egyháztagok között sem.
Ezt a belátást azonban ideje lenne kiterjeszteni a családra is. Természetesen érthető és teljesen emberi, hogy vonakodunk szembenézni a saját és a szeretteink hibáival, és minél nagyobbak ezek a hibák, vétkek és bűncselekmények, annál mélyebbre dugjuk a homokban a fejünket. Az igazságszolgáltatásnak azonban az a feladata, hogy akkor is igazságot szolgáltasson, amikor a bűncselekmény elkövetőjének a környezete mindent megtesz a felelősségvállalás elkerülésére. Az igazságszolgáltatás feladata a valódi tényállás, azaz az igazság kiderítése, és ennek érdekében jogot kapott arra, hogy felelősségre vonja azokat is, akik ezt akadályozzák.
Kivéve, ha a “család” akadályozza az igazságszolgáltatást. Az anyagi haszonszerzésért elkövetett bűncseleményeknél a törvényi felhatalmazással kussoló család ráadásul a bűncselekmény haszonélvezője is, és bár az óvodás gyerek nyilván nincs tisztában azzal, hogy neki azért jut csoki meg plésztésiön, mert apuka leütött egy idős nénit és elvette a nyugdíját, a házastárs és az idősebb gyerekek nyilvánvalóan legalább sejtik, milyen forrásból jön akár a betevő, akár a nyaralás.
Hathatós családi hátszél nélkül a lúgos orvos (aki anyai ágon a “szinglihordák” elleni kirohanásról híres Mikola István szerteágazóan befolyásos családjának tagja) sem lett volna képes a magyar igazságszolgáltatást arra használni, hogy éveken keresztül retraumatizálja azt az embert, akinek maradandó sérüléseket okozott. A feleségben legalább annyi tisztesség volt, hogy nem hazudott (és ajtót nyitott a végrehajtóknak, amikor a férje és gyerekei apja el akarta síbolni az utolsó vagyontárgyát is, hogy ne legyen miből kifizetni a megítélt kártérítést). A megcsonkított szerető utóda ezzel szemben a perek idején a Facebookon kampányolt az utóbb 11 év letöntendőre ítélt (és mellesleg továbbra is házas) szeretője ártatlansága mellett. A prímet azonban minden bizonnyal az apuka viszi, aki a per alatt blog formájában verbálisan folytatta, most pedig a megítélt kártérítést fia nevében nem az erre jogosult sértettnek (akinek megkapták a banki adatait), hanem a végrehajtó számlájára utalta, így a sértett űjabb köröket futhat, hogy a kártérítéshez hozzájusson.
Ha ez a “szülői szeretet” része, akkor ez a “szülői szeretet” káros a társadalomra, és akként is kellene kezelni a jogszabályokban. Visszatekintve persze tudjuk, hogy az ilyesfajta apa akkor vétett a társadalom ellen, amikor annak idején nem húzta ki időben, de ezt akkor senki nem tudhatta. Tudjuk viszont, hogy az elmúlt nyolc évben mi mindent követett el a családi mundér becsületének védelméért, és ezért igenis felelősségre kellene vonni őt és azokat, akik ebben közreműködtek.
Hétfőn tartottuk a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját, amelynek alkalmából az idén is számtalan városban (Budapesten is) a nők hatékonyabb védelméért tüntettek – jobb jogszabályokért, hatékonyabb bűnüldözésért, több segítségéért az áldozatok új életkezdéséhez, az évekkel ezelőtt aláírt Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatásáért. De egy nagyon is lényeges szempont gyakran kimarad a követelésekből.
GLOSSZA 