A háttér: Iskolája elhatárolódott tanulójától, mert az az október 23-i diáktüntetésen előadott egy slamet, amelyben többször is előfordult a “fasz” szó, a kormányközeli média pedig lejárató cikkeket közöl róla és családjáról.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az iskola nyilatkozata sérti a fiatal nő szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, a lejárató cikkek pedig alighanem a BTK-ba ütköznek.
Egy dolgot azonban ne feledjünk: Pankotai nem egy (elvileg) szekuláris állami iskolába jár (ahol a véleményszabadság határát a gyűlöletbeszéd jelöli ki), hanem egy világnézeti tekintetben elkötelezett magánintézménybe. Nem titok, hogy Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma a Római Katolikus Egyház vallási tantételei mellett elkötelezett, és nem titok az sem, hogy ennek a tanításhoz hozzátartoznak a genderkreacionista nézetek, amelyek szerint fix, Istentől adott/teremtett férfi és női princípiumok vannak (ahogyan Pankotai fogalmazott a slamjében: “keresztény-konzervatív, az „apa férfi, az anya nő”-iskolám”). Tévednek egyébként, akik a kormánymédia Pankotai elleni kirohanásaira a Bayer Zsolt életművében előforduló trágárságokkal válaszolnak: a kirohanások teljesen konzisztensek a keresztény-konzervatív értékrenddel, hiszen abban mást szabad a férfinak, mint a nőknek (és mást a szűzlánynak, mint a férjes asszonynak, a többi meg úgyis kurva, aki nem számít).
Szóval: Pankotai egy ideológiailag elkötelezett magániskola tanulója, amely értelemszerűen megköveteli tanulóitól (és dolgozóitól), hogy a nyilvánosság előtti felszólalásaiban ehhez az ideológiához (szebben: ethoszhoz) tartsa magát. Ez az elvárás nem titok, és akkor sem volt titok, amikor Pankotainak iskolát választottak).
Pankotai Lilit akkor fosztották meg a szólásszabadságától, amikor vallásilag elkötelezett iskolába íratták.
Nyilván volt oka az iskolaválasztásnak. Alighanem leginkább az, hogy az elmúlt 20 évben előbb csak a finanszírozási rendszer (amiben az egyházi iskolák költségeit a központi költségvetésből működtek, míg az önkormányzatiaknak a költségek felét a fenntartó önkormányzatnak kellett előteremtenie), 2010 után pedig az oktatáspolitikai célkitűzések is az egyházi iskolákat részesítették előnyben azzal az eredménnyel, hogy az állami iskolák lerongyolódtak, a középiskolai elitképzés jelentős része pedig egyházi kézbe került. Azaz Panotai alighanem azért kerülhetett ebbe “az apa férfi, az anya nő”-iskolába, hogy minél nagyobb esélye legyen minőségi egyetemi képzéshez jutni.
Ezzel a lépéssel viszont korlátok közé szorultak Pankotai Lili jogai. Nemcsak a szólásszabadsághoz, hanem a vallásszabadsághoz kapcsolódó jogai is – a “faszozáson” kívül még néhány más dologgal is kihúzhatná a gyufát. Az egyházak pontosan azért tartanak fenn (állami finanszírozásból persze) iskolákat, hogy a tanulóknál (és a szüleiknél) érvényesítsék a vallási és életviteli szabályaikat (és ehhez persze olyan személyzetet is tartanak). Ha nem így lenne, teljesen értelmetlen lenne egyházi iskolát fenntartani. Ezért ha egy társadalom úgy gondolja, helyet kell biztosítani az egyházi iskoláknak az oktatási rendszerben, akkor ez szükségszerűen azt eredményezi, hogy a tanulók jogai kisebb-nagyobb mértékben sérülni fognak. Mert a tanulóknak dönteniük kell az iskolai előmenetelük és a véleménynyilvánítás között.
Ja, és ennek a faszozásnak mellesleg az lett az eredménye, hogy mindenki ezen rúgózik. Ahelyett, hogy a tüntetésen megfogalmazott követelésekkel foglalkoznánk. Stratégiai szempontból nem volt jó döntés ez a slam (de, hangsúlyozom, Pankotainak ettől még joga volt előadni, és elfogadhatatlan, hogy emiatt becsmérlik a személyét).
Pintér Sándor belügyminiszter elrendelte, hogy csak akkor végezhető el terhességmegszakítás, ha „az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta”. Tartalmilag ez állítólag azt jelenti, hogy a terhes nőnek a magzat „szívhangját” kell meghallgatnia, ami legkorábban kb. a 6. héttől (a fogantatás után négy héttel és az elmaradt vérzés után két héttel) lehetséges, és akkor sem valódi szívhangról van szó (mert szívüreg ugye ilyenkor még nincs), hanem egy elektromos pulzálásról, amit az ultrahangkészülék alakít hanggá. Persze ez az az időpont, amikor egy terhes nő már akár túl is lehetne a terhességmegszakításon, ha Magyarországon is hozzá lehetne férni a mifepriston-misoprostol-kombinációhoz, azaz a „tablettás abortuszhoz” (amit amúgy a brit egészségügyi szolgálat, az NHS és az Egyesült Államok gyógyszerügynöksége, az FDA is telemedicína keretében engedélyezett, azaz telefonos konzultációt követően postán kiküldik a gyógyszert, a nő meg maga veszi be – igen, a gyakorlat jól bevált).
Persze az a rossz vicc, hogy ez épp az az időpont, amikortól az USA republikánus politikusai szeretik betiltani a terhességmegszakítást…
Ezzel a rendelkezéssel Pintér a Mi Hazánk-os Dúró Dóra korábban megfogalmazott kívánságát teljesíti, és persze különféle Novák Katalin által támogatott szervezetek, mint pl. a World Family Congress vagy ennek spin-off-ja, a csak látszólag hazai Demográfiai Csúcs, no meg persze egyes egyházak (mint pl. a római katolikus) tetszését is el fogja nyerni a rendelkezés. Az ultrahangot a megjelenését követően (kieg.: Nyugaton az 1970-es évek végétől kezdett elterjedni a terhesgondozásban) azonnal eszköznek használták arra, hogy minél korábban kötődést hozzanak létre a terhes nő és a magzat között (az USA néhány, a terhességmegszakítást nem teljesen tiltó államban is vannak a mostani Pintér-rendelkezéshez hasonló előírások érvényben). Ezt már az 1980-as években is vizsgálták pl. itt: https://www.jstor.org/stable/3177802 (Mivel magasak a magzati veszteségek – a „megfogant babák” több, mint a fele elpusztul, mielőtt beágyazódna, és a terhességek kb. ötöde vetéléssel végződik -, nyilvánvalóan baj lenne, ha a korai magzati veszteségek mindenkinél szinte feldolgozhatatlan lelki traumát okoznának.)
Az abortusz direkt betiltása még Lengyelországban is tiltakozásokhoz vezetett, de nyilván nem a direkt tiltás az egyetlen eszköz arra, hogy a nőket a nem kívánt terhességeik kihordására kényszerítsék:
Az egyik persze a terhességmegszakításról való diszkurzus megváltoztatása, amiben teljes sikert értek el az abortusz betiltására irányuló mozgalmak.
– Míg néhány évtizede embriókról és magzatokról beszéltünk, ma még azok is „megfogant babák”-at emlegetnek, akik nem ellenzik az abortuszt, és a döntéspártiak közül is sokan vannak, akik nem kérdőjelezik meg azt, hogy „válsághelyzetben” van az, aki abortuszért folyamodik. Az is közhiedelemmé vált, hogy egy terhességmegszakítás minden „rendes” nő számára traumatikus élmény, holott ezt tudományosan nem sikerült megerősíteni – azt viszont igen, hogy a nőket nem a terhességmegszakítás traumatizálja, hanem az ezzel kapcsolatos vesszőfutás és lelki nyomásgyakorlás (kicsit durvábban fogalmazva: az abortusz mellett döntő nőknek nem az abortusztól van lelkiismeretfurdalásuk, hanem attól, hogy nincs lelkiismeretfurdalásuk). A fent említett vizuális eszközök, azaz az ultrahang kötelező megnézettetése a nővel, illetve a pszeudoszívhang meghallgattatása a “megfogant babák” emlegetésével kombinálva mesterségesen próbál létrehozni egy olyan kapcsolatot a terhes nő és a magzat között, amely megakadályozza a nőt a terhessége megszakításában.
– Egy másik közhiedelemmé vált félreértés a terhességmegszakítás veszélyeivel kapcsolatos: míg az illegális abortusz valóban kockázatosabb a legálisnál (sőt, számos halálesetet is meg lehetne előzni a legalizálással), valójában még az illegális abortusznak is alacsonyabb a kockázata, mint ugyanabban az országban szülni (Európában amúgy 0,5 haláleset jut 100 ezer abortuszra, és Magyarországon úgy 10-20 anyai halálozás 100 ezer szülésre). Ezt a hamis képzetet sajnos azok is erősítik, akik éppen az abortusz legalizálása melletti érvnek használják az illegális abortusz kockázatait.
– Félreértés persze az is, hogy a fogamzásgátlással feleslegessé lehet tenni az elektív terhességmegszakításokat, mert az igaz ugyan, hogy minél jobban védekeznek az emberek heteroszexuális kapcsolatokban a nem kívánt terhességek ellen, annál kevesebb nem kívánt terhesség jön létre (és valóban célszerű lenne jobb felvilágosítás és tb-finanszírozott fogamzásgátlás), de közben elfelejtődik, hogy a rendelkezésre álló eszközök egyike sem nyújt 100%-os biztonságot (a művi meddővé tétel sem), így mindig is kelleni fog a terhességmegszakítás, mint backup. (Most egyszer eltekintve attól, hogy aki felelőtlen a védekezést illetően, abból nem túl valószínű, hogy felelősségteljes szülő lesz…)
– Szintén félreértés, hogy az örökbeadás alternatívája az abortusznak, hiszen nem hárítja el a terhességgel, szüléssel kapcsolatos egészségügyi és egyéb kockázatokat, és ugyanez igaz arra a felvetésre, hogy még több támogatást kellene adni a gyereknevelésre (bár jogos rámutatni a “magzatvédők” képmutatására, amikor a gyerekekkel addig törődnek, amíg meg nem születnek).
– Mostanában ritkábban hangoztatják azt az érvet, hogy a magzat is ember és megilletik őt az emberi jogok. Amiből persze nem következik, hogy tilos az abortusz, hiszen az élethez való jog sem ad jogot ahhoz, hogy egy másik ember testét használd, pláne akkor nem, amikor ennek olyan egészségügyi kockázatai vannak, mint amilyenek egy egyébként normális terhességgel és szüléssel járnak. Még a véradás sem kötelező pl., holott annak azért nincsenek olyan kellemetlen mellékhatásai, mint mondjuk a szülés után gyakori többhetes inkontinencia. Az ezzel kapcsolatos etikai érveket úgy 50 évvel ezelőtt Judith Jarvis Thompson mutatta be (https://spot.colorado.edu/~heathwoo/Phil160,Fall02/thomson.htm), magyarul pedig Kis János filozófus fejtette ki Az abortuszról c, könyvében. Érdekes adalék ehhez, hogy még az Európában az abortusz betiltásáért folytatott küzdelem egyik élharcosa, a római katolikus egyház is egészen 150 évvel ezelőttig nem döntött a magzat „státuszáról”: az a teológiai álláspont is elfogadott volt, hogy a magzat egy folyamat során válik emberré és a lélek csak egy idő után (pl. a 40. vagy 80. napon) száll a magzatba, mígnem a 19. század közepén az akkori pápa hatalmi szóval el nem döntötte a kérdést és ránk szabadította a „megfogant babákat”.
– Ritkán kérdőjelezik meg azt az előfeltételezést, hogy az abortusz alapesetben tilos, és amolyan uralkodói kegy, hogy bizonyos feltételek mellett mégis engedik, így aztán az az abszurd helyzet áll elő, hogy jogod van áll agyoncsapni a betörőt, ha másképpen nem tudsz ellene védekezni, de a saját testedből kiűzni a betolakodót nem jog, hanem kegy, amiért köteles vagy rosszul érezni magad.
– És nem, az abortusz még csak nem is magzatgyilkosság, mert nem az a cél, hogy a magzatot megölje, hanem az, hogy megszűntesse a terhesség állapotát és elhárítsa a terhességgel, szüléssel kapcsolatos károkat és egészségügyi kockázatokat. Ezt majd egyszer talán másképpen is el lehet érni (pl. a magzat átültetésével egy másik nőbe), de erre az alternatívára még várni kell.
A másik eszköz a hozzáférés adminisztratív eszközökkel való akadályozása.
– Az egyik ilyen a kötelező „tanácsadás”, amelynek Magyarországon törvényben előírt célja a nő presszionálása a nem kívánt terhesség kihordására. Ezen a csavaron szorít tovább Pintér Sándor mostani rendelkezése. Egyes, az abortusz betiltását amúgy nyilvánosan nem feltétlenül követelő egyházak is ezzel a módszerrel élnek, azaz „segítséget” nyújtanak „válsághelyzetben” lévő terhes nőknek ahhoz, hogy megszülje a nem kívánt gyereket (emlékeztetőnek: a szakszerű tanácsadás és segítségnyújtás nem abból áll, hogy addig noszogatjuk az illetőt, amíg elfogadja a szerintünk „helyes” megoldást, hanem hogy úgy támogatjuk a döntéshozatalt, hogy a számára és szerinte legjobb megoldást tudja megvalósítani – még akkor is, ha az szerinted bűn). Előfordul, hogy ennek során hamis (minden tudományos alapot nélkülöző) állításokkal próbálják elriasztani a terhes nőt az abortusztól.
– Egy másik, szintén elterjedt adminisztratív eszköz a kötelező várakozási idő a terhesség megállapítása és az abortusz elvégzése között. Magyarországon ez a „tanácsadáshoz” kapcsolódik: az igazolásért vissza kell menni három nap elteltével.
– A hozzáférést nehezítik azok a rendelkezések, amelyek az egészségügyi személyzetnek jogot adnak az abortusz megtagadásához, viszont nem garantálják, hogy a nők ennek ellenére hozzájussanak az ellátáshoz. Olaszország egyes régióiban, de pl. Bajorországban is nehéz orvost találni, aki elvégzi a beavatkozást (illetve odaadja a gyógyszert). Hosszabb távú problémát jelent, ha a jövő orvosait az abortuszt ellenző közegekben szocializálják (Magyarországon konkrétan a közoktatás, és főleg az elit közoktatás egyházi kézbe adásával lesz hosszabb távon nehezebb orvost találni). Magyarországon a törvény fontos rendelkezése, hogy a 12 hetes „türelmi” időszak, amely alatt az abortusz elvégeztethető, meghosszabbodik, ha a nő önhibáján kívül nem tudja időben elvégeztetni a terhességmegszakítást.
– A „tablettás” abortusz tiltása, azaz a két, ehhez szükséges hatóanyag behozatalának adminisztratív eszközökkel való akadályozásával is nehezíti a magyar kormány az abortuszhoz való hozzáférést. A magánellátásban egyébként 2013-ig hozzá lehetett férni az eljáráshoz, és persze most is el lehet menni érte Szlovákiába vagy Ausztriába.
– Pusztán adminisztratív eszköz az a rendelkezés is, amely szakmailag nem indokolt feltételekhez köti az abortusz elvégzését. Így Magyarországon csak kórházakban lehet abortuszt végezni, míg más európai országokban nőgyógyászati rendelőkben is végezhetnek ilyen beavatkozást. Súlyosbítja a problémát a kórházak egyházi fenntartóknak való átadása, ha az adott egyház nem hajlandó ilyen beavatkozást végezni. Magyarországon is voltak ilyen esetek, de Svájcban is előfordult, hogy a nőknek távolabbra kellett utazniuk, miután az egyik kantonban egy metodista fenntartó nyerte el az egészségügyi szolgáltatási tendert. A „tablettás abortuszhoz” még orvosi rendelőre sincsen szükség, bár több országban vannak életben olyan rendelkezések, amelyek értelmében csak orvos jelenlétében lehet bevenni a gyógyszert, ami szintén pusztán adminisztratív akadály: Angliában a covid idején az orvos-beteg-találkozások csökkentésére telemedicína keretében is hozzáférhetővé tették a gyógyszeres abortuszt, és ez a gyakorlat annyira bevált, hogy az anglikán egyház tiltakozása ellenére sikerült megőrizni. Az USA-ban is engedélyezték a gyógyszeres abortuszt telemedicína keretében.
Persze ahol engedélyezett a telemedicínás tablettás abortusz, sokkal kevésbé sikeresek azok az adminisztratív és kulturális/diszkurzív eszközök, amelyekkel Magyarországon is próbálják terhességük kihordására kényszeríteni a nőket. A tablettás abortuszt annyira korán lehet elvégezni, hogy sem pszeudoszívhang, sem a “cuki baba” látványa nem játszik, és ha telemedicína keretében történik a beavatkozás, és nem kell hetekig időpontra várni és máshova utazni, mert helyben nincs, aki elvégezze a beavatkozást.
A képen egy 6. heti ultrahang-kép látható. Az a fekete félhold alakú folt a petezsák; magzat ilyenkor még nem látszik.
Több ezren emlékeztek meg Ausztria több városában is hétfőn este arra az orvosra, akit a szó legszorosabb értelmében halálra terrorizáltak a Telegramon szerveződő oltásellenes csoportok. A több, mint féléven keresztül kapott, a munkatársait is érintő zaklatások és halálos fenyegetések után július utolsó napjaiban az orvos feladta a küzdelmet és öngyilkos lett. Haláláról a magyar sajtó csak mellékesen tudósított, a benzin- és rezsiárak árnyékában. Pedig a magyaroknak is le kell vonniuk a tanulságot, ha nem akarják megvárni, hogy saját halottjuk legyen, mert az orvos története tanmese többek között arról, hogy az online tér is a valóság része, és hogy a rendőrség mennyire képtelen kommunikálni és intézkedni
A német nyelvű sajtót a magyarral ellentétben mindenesetre nem hagyta hidegen Lisa-Maria Kellermayr, azért sem, mivel vele együtt mások is (elsősorban újságírók) érintettek, és azért sem, mert az orvos elleni elképesztő gyűlöletről tanúsító kirohanások a halála után nemhogy csillapodtak volna, hanem ellenkezőleg, a zaklatók igazolva látják magukat és a gyűlöletüket.
Kellermayr eredetileg nem orvosnak készült, de amikor a jogosítványhoz szükséges elsősegély-tanfolyamot végezte, annyira ügyes volt, hogy az oktató azt javasolta neki, álljon mentősnek. Később a katolikus egyházi életben is aktív fiatal nő munka mellett elvégezte az orvosi egyetemet, és egy rehabilitációs klinikán dolgozott, amikor beköszöntött a koronavírus-járvány. Az orvosi kamara felhívására beállt önkéntesnek a háziorvosi rendszerbe és hónapokon keresztül koronavírus-betegeket kezelt otthonukban. Azt tapasztalta, hogy az egyik asztmagyógyszer segít a súlyos megbetegedések elkerülésében, de ez a 2020 októberében közölt felfedezése visszhangtalan maradt (2021. tavaszán mások is felismerték ugyanezt). Később oltópontokon dolgozott, és saját orvosi rendelőt nyitott. A pandémia frontvonalában szerzett tapasztalatait a korábban magáncélokra használt twitterfiókján osztja meg. Orvosként persze el azt javasolja olvasóinak, oltassák be magukat, így aztán oltásellenesek is felfigyeltek rá és elkezdtek gyűlöletkommenteket és halálos fenyegetéseket küldeni.
A pokol elszabadulását a rendőrség katalizálta: 2021. november 16-án Kellermayr kiposztolta, hogy oltásellenes tüntetők elzárják a felsőausztriai Wels-Grieskirchen Kórház főbejáratát és a vöröskereszt mentőkijáratát, és erről videót tett közzé. A tartományi rendőrség választweetje azonban „hamis hírnek” („Falschmeldung”)-nak minősítette a virálissá vált tweetet, mondván, a főbejáratot és a mentőkijáratot ugyan valóban elfoglalták, de a másik bejáratot azért használni lehet. Innentől a rendőrségi választweeten keresztül rászálltak az orvosra koronatagadók, az egészségügyi óvintézkedéseket ellenzők és szélsőjobboldaliak és hazugnak, „koronadisznónak”, „rendszerbirkának” és hasonló jelzőkkel minősítették. Kellermayr törölte a bejegyzését, de hiába kérte a rendőrséget az eredeti bejegyzését is mutató válaszbejegyzés törlésére – a bejegyzés fent maradt az eredeti tweettel együtt. Kellermayr zaklatása zavartalanul folytatódott, de innentől nem elszórtan érkező fenyegetésekkel, hanem hajtóvadászat formájában. Például ezzel a „Ki foglak végezni” tárggyal kapott e-maillel bizonyos „Claas, der Killer”-től, aki nem is ezt az egy üzenetet küldte: „Hello, te ostoba szardarab! Felőlem fenyegethetsz mindenféle ügyvédekkel, de úgysem kaptok el. Viszont eldöntöttem, hogy én kaplak el téged. És ha már egyszer ott vagyok, persze a rendelőd többi dolgozóját is levágom.” Majd részletesen ecsetelte, hogyan tervezi az orvost és kollégáit egymás szemük láttára halálra kínozni és szétkenni a munkatársak agyát a rendelő falain. Kellermayr a rendőrséghez fordult, tőlük azonban nem érkezett számottevő segítség azon kívül, hogy az év végéig a járőrök a rendelő előtt is elhaladtak. Mivel előfordult, hogy rendelőjében filmezni kezdtek és a videókat feltették, Kellermayr a rendelőjét saját költségén átalakította és biztonsági őrt is alkalmazott, aki nemegyszer pillangókést talált a „betegeknél”.
A rendőrség közölte, nem találja a fenyegető üzenetek elkövetőit, és amúgy is a német rendőrség illetékes, mert németek. Azt tanácsolták neki, hallgasson el és vonuljon ki az online térből. Kellermayr azonban nem akart kussolni, hanem aktívan segítséget keresett. A felsőausztriai rendőrség úgy ítélte meg, hogy Kellermayr azért próbál nyomást gyakorolni, hogy nagyobb publicitást kapjon. Ezt a Die Zeit nevű német lap is megtapasztalta, akik februárban készültek portrécikket írni Kellermayrról. Megkeresték a tartományi rendőrséget, ahonnan visszahívta őket egy sajtós azzal, hogy olvassák el azt a rengeteg interjút, amit a nő adott, hogy képet kapjanak róla, majd azt állította, Kellermayr asszony végigkopogja a német sajtó szerkesztőségeit, hogy történetével házaljon. Ami legalábbis a Zeit esetében nem volt igaz.
Június végén Kellermayr végül a nyilvánosságnak is elmondta, hónapok óta gyűlöletüzeneteket és halálos fenyegetéseket kap az oltásellenzők köréből. A rendőrség sietett közölni, hogy igenis igyekeztek felderíteni a bűncselekményeket, de nem jártak sikerrel. Majd jelentkezett egy többnyire gyermekek elleni bűncselekmények után kutató német hacktivista „Nella” néven, aki néhány óra alatt beazonosította az egyik elkövetőt (viszonylag „hagyományos” nyomozással, a szélsőjobbos közösséget és onlinezaklatási módszerekeit ismerve, illegális hackelés nélkül, és mivel az elkövető egy baloldali aktivistát doxxolt [ellopta online identitását és felhasználta mások zaklatására], nem volt annyira nehéz beazonosítani a feltételezett elkövetőt). Ami persze a nyilvánosságban felvetetett néhány kérdést a rendőrség munkáját illetően, annál is inkább, mivel „Nella” színrelépését követően némi eltérés mutatkozott a felsőausztriai rendőrség és a magát időközben aktivizáló Belügyminisztérium között. Mindenesetre közölték, beazonosították egy másik fenyegetés szerzőjét és az ügyet átadták az elkövető lakhelye szerinti illetékes német rendőrségnek.
A fenyegetések továbbra is érkeztek, rendőri védelem viszont nem. Kellermayr június végén felfüggesztette a rendelést, mert nem tudta garantálni a betegei, a személyzet és saját maga biztonságát. Július végén öngyilkos lett.
Kellermayr halála csak az életének vetett véget – a zaklatásoknak nem. A Standard szerint a zaklatásban érintett Telegram-csoportokban kárörvendenek és elégedettek, hogy „most már nem tud senkinek ártani”, és párhuzamosan egymásnak részben ellentmondó, cinikus álmagyarázatokat gyártanak arról, hogy Kellermayr oltóanyag-túladagolásban halt meg, az oltások miatt halálra kínozta a lelkiismerete, illetve félt az „oltáskárosultak” kártérítési pereitől. Nemcsak online, hanem a való életben is folytatódott Kellermayr zaklatása: egy bécsi oltásellenes tüntetésen felhasználták a nevét tudományellenes propagandára, és a német AfD egyik képviselője is „oltáspropagandistának” nevezte az orvost, aki szerinte „nem volt képes tovább élni ezzel a bűntudattal”.
A zaklatással Kellermayr nem volt egyedül. Számos újságíró és tudomány-népszerűsítő rendszeres elszenvedője online zaklatásoknak és fenyegetéseknek. Különösen a nőket szeretik kipécézni, és őket többnyire szexuális erőszakkal is fenyegetik. Van, aki ennek hatására elhallgatott, mert a platformhoz és a rendőrséghez hiába fordul segítségért, és bár egy-egy gyűlölködő kommenten az ember még csak túlteszi magát, ez tartósan nem viselhető el. A nyomozás nem vezet eredményre, az online tér jogmentes övezet, és nincs, ami elrettentené a halálos fenyegetések megfogalmazásától azokat, akiket a lelkiismeret és a jóérzés nem tart vissza.
Néhány hete jelent meg egy ismeretterjesztő cikk a verbális sértések hatásáról, amely megerősíti az online verbális abúzust elszenvedők tapasztalatát, hogy az ember egy bizonyos mennyiség után/fölött nem tudja magát „túltenni” a fenyegetésen és zaklatáson, hiába „csak” online csatornákon érkeznek.
Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet: éppen a minap részesítették megrovásban azt a férfit, aki az édesanyja Facebook-fiókjáról azzal fenyegetett egy országgyűlési képviselőt, hogy „levágja a fejét”. Az elkövető az ítélet után közölte, bár nem őrült meg, hogy tényleg elmenjen a képviselő lakására, „nem sajnálom, változatlanul gyűlölöm őt”.
És emlékezzünk a pizza-gate-re is: 2016-ban hetekig azt az álhírt hajtogatták a közösségi média amerikai szeletében (a Redditen és a 4chanen), hogy a demokrata elnökjelölt köreinek pedofil tagjai egy washingtoni pizzázó pincéjében gyerekpornóhálózatot működtetnek. A pizzázó tulajdonosa halálos fenyegetéseket kapott, és az alkalmazottainak, sőt, a közelben működő más pizzázóknak is kijutott a fenyegetésekből. Egy hónappal az álhír felbukkanása után egy felfegyverkezett férfi megrohamozta a pizzázót, hogy kiszabadítsa a nem létező gyerekeket a nem létező pincéből. A szerencsén múlt, hogy nem lőtt le senkit.
(A NER-t, nem a legyet.) Negyedszer is a parlamenti mandátumok kétharmadát nyerte a Fidesz-KDNP, amit sokan nem igazán értenek. Bár a magyar társadalomnak vannak tagjai, akik olyan mély anyagi, intellektuális és mentális depriváltságban élnek, hogy önálló döntésre képtelenek és oda ikszelnek, ahova a (jelenleg szinte kivétel nélkül fideszes) polgármester, a főnök vagy a férj mondja, ez a réteg minden bizonnyal nem teszi ki a szavazóknak azt az 53%-át, amely listán a Fideszre szavazott.
Nézzük tehát, mi az, amitől vonzó a Fidesz politikája, illetve a NER:
– Egzisztenciális kötöttségek és egzisztenciális biztonság.
Nemcsak Lölönek meg a Vejnek jut a kül- (uniós) és belföldi adófizetők pénzéből – ők csak lefölözik, de az ország számottevő része közvetlenül vagy közvetetten (pl. mert a megrendelői, vásárlói abból élnek) azoktól a pénzektől függnek, amelyek a központi költségvetésből vagy az ország gazdasági felzárkóztatására szánt EU-s forrásokból lecsorog hozzájuk. A kormány mind az adóbefizetésekből, mint a különféle EU-s alapokból származó forrásokat növekvő mértékben nem normatív alapon vagy pártkötődéstől függetlenül elbírált pályázatokon keresztül, hanem kézivezérléssel osztja szét. az önkormányzatok 2013 óta a lakosaik által befizetett személyi jövedelemadóból sem részesülnek. Helyi vezetők már négy évvel ezelőtt is úgy nyilatkoztak, csak az a választókerület/önkormányzat jut érdemben állami forrásokhoz, amelynek kormánypárti képviselője van, és a közmunkára kapott források és a Fidesz támogatottsága közötti összefüggést azóta kutatás is igazolta. A koronavírus kapcsán a kormány az önkormányzatok maradék szabadon felhasználható forrásokat (iparűzési adó, gépjárműadó, parkolási bevételek) nyirbálta meg, majd pártállástólfüggően osztott kompenzációt. Ez nem új keletű – már az 1998-2002 közötti Fidesz-kormány is megnyirbálta az ellenzéki polgármestert választó fővárosra jutó EU-s előcsatlakozási forrásokat (amelyből pl. a négyes metró épült volna meg). Egyértelmű, hogy minél kisebb és szegényebb egy település, annál magasabb a kormánypárt támogatottsága, hiszen annál inkább függnek a lakosai (nemcsak a segélyből élők, hanem minden lakosa) azoktól a forrásoktól, amelyekhez ebben a rendszerben lobbizás útján lehet hozzájutni, erre pedig a NER-ben csak kormánypárti településvezetők és választókerületi képviselők útján van lehetőség – innen aztán teljesen racionális kormánypárti képviselőre szavazni, hiszen az ellenkezője kb. gazdasági öngyilkossággal ér fel – legutóbb Mártély képviselőtestülete oszlatta fel magát, hogy a község forrásokhoz jusson.
– Depolitizáló (!) családpolitika.
A társadalmi változások motorját és kritikus tömegét jellemzően a fiatal felnőttek adják – az 1848-as forradalmaktól 1956-on át az 1968-as lázadásokon keresztül egészen a 2011-es „arab tavaszig” vagy éppen a Fridays for Future-generációig, így a fiatal felnőttek lázongási hajlamának leszerelése döntő az autoriter rendszerek fennmaradása számára. Magyarországon ez a családpolitikán keresztül valósul meg (egy másik eszköz a fiatal férfiak általános hadkötelezettsége): akinek az önálló életkezdéshez anyagi segítségre van szüksége, az kénytelen házasságot kötni és gyereket vállalni, mert csak így jut állami támogatáshoz és családi segítséghez. A gyed-nek köszönhetően a fiatal párnak még csak meg sem kell várnia, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, hogy maga finanszírozza a (többnyire) anya munkaerőpiacból való kimaradását, és a gyerekhez kötött támogatások miatti határidők is szorongatják a fiatal párt (és ha még egy kicsit hagyjuk garázdálkodni a KDNP-t, a fogamzásgátláshoz való hozzájutás megnehezítése is rátesz majd egy lapáttal).
A mihamarabbi gyerekvállalás persze csapda – a fiatal felnőtteknek nem marad kapacitásuk politikai tevékenységre, ehelyett a kedvezményesen kapott adósságok miatt és mivel a gyerekeken keresztül zsarolhatók és kénytelenek mindenféle „felforgató” tevékenységek helyett betagozódni a helyi függelmi viszonyokba és behódolni a családjuknak (mert kell a nagyi bébiszitternek). A gyerekvállalás elvileg politikai-közéleti szerepvállalásra is ösztönözhetné a fiatal szülőket, hogy a gyerekeknek jobb országot építsenek, de Magyarországon nem ezt látjuk. Ehelyett olyan családokra fragmentálódik a társadalom, amelyek tagjai híján vannak mindenféle társadalmi szintű szolidaritásnak és ehelyett csak a maguk és gyerekeik pillanatnyi előnyhöz juttatásáért tesznek erőfeszítéseket.
– Ál-valóság és ál-ellenségek: a közélet depolitizálása(!).
Rengeteg szavazópolgár nem érzékeli, hogy a politikai döntései egyfelől és a családon túli életminőség – pl. a közszolgáltatások minősége vagy a helyi ügyekben való döntéshozatal pl. „kiemelt” beruházásoknál – közvetlenül összefüggnek egymással. Az önkormányzatiság felszámolásával és pénzügyi ellehetetlenítésével, a döntések centralizációja(a helyben élőknek még a közvetlen környezetüket meghatározó döntésekben, pl. beruházásoknál, sincsen szavuk) nyomán megint csak az az érzet erősödik, hogy a nyilvánosság előtti felszólalás (közéleti tevékenység) eredményt nem hoz (azon kívül, hogy feketeseggű leszel). A közéleti ügyek és a politikai döntéshozatal közötti szakadékot erősíti a kormánykommunikáció, amely a valóságtól teljesen elrugaszkodott ál-témákat hajtogat, azaz nem azokkal a ügyekkel foglalkozik, amelyek a szavazópolgárok mindennapjait érintik. A politikai kommunikáció azt a látszatot kelti, mintha a „politikának” semmi köze azokhoz a közügyekhez, amelyek a szavazópolgárok mindennapi életét meghatározzák. Ezzel persze ellehetetlenül a politikusok felelősségre vonása az általuk végzett rossz munkáért (rosszul teljesítő egészségügyi, oktatási rendszer, nem az ország felemelkedésére fordított EU-s és hazai források, stb.), hiszen a politikai diszkurzus egy ál-valóságról szól, amelynek nincs köze a mindennapi élethez. Ennek az ál-valóságnak a fontnos részét képezik az ál-ellenségek, amelyek ellen Orbán Viktor amolyan megváltóként megvédi a nemzetet. Ezek az ál-ellenségek bűnbakként működve megint csak biztosítják, hogy a szavazók ne a kormányt tegyék felelőssé az ország rossz működtetéséért. Sőt, ma már a családok széteséséért sem a családon belüli diszfunkciós kapcsolatrendszer a felelős, hanem az átoperált brüsszeli sorosista lmbti+-óvodások. Az egyén azt érzi, nincs ráhatása a mindennapjait meghatározó közügyekre, azaz teljesen tehetetlen, nem ő irányítja a sorsát. Az ál-valóság és az ál-ellenségek biztossá teszik a kormány sikerét: Míg a valóságban felmerülő problémák kezelése akár kudarcba fulladhat, soha nem fog bekövetkezni az, hogy orbánviktor kudarcot vall az országnak a brüsszeli sorosmigráns óvodás hordáktól való megvédésében, hiszen mivel nem léteznek, megjelenésükkel nem fogják cáfolni a kormányzati győzelmi jelentéseket. Ezzel párhuzamosan az egyén úgy érzi, semmilyen közvetlen ráhatása nem lehet a közügyek alakulására, magyarán totál tehetetlen. Az ál-valóság működésében nem lehet alábecsülni az ember ügyességét a kognitív disszonancia feloldásában. Kognitív disszonancia akkor keletkezik, amikor képtelennek érezzük magunkat feloldani egy ellentmondásos helyzetet, ami feszültséget/stresszt okoz, amit viszont valahogyan oldanunk kell. Erre igen leleményes stratégiái vannak az emberi elmének, kezdve ott, hogy széppé és jóvá gazsuláljuk a szituációnkat. Ez történik például olyankor is, amikor a kék-lila foltos asszony olyan ostobaságokat böfög, hogy de hát a férje valójában szereti őt és a gyerekeket nem is veri (nagyon), de a klasszikus példa a dohányzásfüggő, aki azt magyarázza, a cigi nem is olyan veszélyes, és az életen át cigiző dédapja is nyolcvanöt évesen halt meg. Tömören ez úgy működik, hogy a folyamatos stressztől (nem lesz munkám, ha nem vagyok lojális a NER-hez; kikészít a CSOK miatt szinte egyszerre született gyerekek nevelése) nem látom a fától az erdőt, a pillanatnyi túlélésre koncentrálok és képtelen vagyok uralni a helyzetet, amire előregyártott magyarázatot ad a NER ál-valósága, amely védelmet is kínál, ha lojális maradok, így jobb érzés ebben hinni (házas-gyerekesként jó ember vagyok, és biztos a megélhetésem), mint tudomásul venni és kibírni azt a feszültséget, hogy ugyan jó ember vagyok, de olyan pártra szavaztam, amelyik többek közt képtelen arról gondoskodni, hogy legyen bögre a kórházban (és azt el is mosogassák), és amúgy is szar az életem, mert bedőltem ennek a hülyeségnek. – Minél jobban belekeveredik valaki ebbe, annál nehezebb kikecmeregni belőle. Fontos biztosítani, hogy ez az ál-valóság minél teljesebb körű legyen, mert annál könnyebb elfogadtatni, minél kisebb erőfeszítést jelent leküzdeni a valóságnak a képbe belerondító elemeit. Ezért van szüksége a NER-nek a média minél teljesebb körű leuralására: nem kell hogy kizárólagos legyen, elég annyi, hogy erőfeszítést kelljen tennie annak, aki az ál-valóság buborékából ki akar lépni.
– Az autoriter rendszereknek az a jó, ha neked rossz:az irányított stressz szerepe a hatalom megőrzésében.
A stressz csőlátást okoz és minimálisra csökkenti a tervezés időtávlatát. Ez teljesen normális és evolúciós előnyt jelent, hiszen amikor közvetlen veszély fenyeget, nincs idő hosszan elemezni a helyzetet, hanem azonnal menekülni, magad halottpózba vágni vagy elbújni kell. A rendszerszintű helyzetelemzéshez és a fenyegetettséget létrehozó peremfeltételek megváltoztatásához nyugalom és biztonság kell. A védelemmel egybekötött folyamatos stresszben tartás kiváló eszköz a hatalom megőrzésére, mert annak, aki folyamatosan stresszben van, nincs kapacitása rendszerszinten elemezi a saját helyzetét és az okok felszámolására hosszú távú stratégiát kidolgozni és a valóságba átültetni. (Pont ez az egyik tényező abban, hogy a védelmezőjükként fellépő férj által bántalmazott nők képtelenek átlátni a helyzetüket és kimenekülni onnan. Ezért teljes joggal hasonlították a NER és a szavazók közötti viszonyt egy bántalmazó párkapcsolathoz.) A stresszben tartás a NER-ben több eszköz is van, köztük az anyagi ellehetetlenítéssel való fenyegetés mellett a „házasságpártiság” és „családcentrikusság”, amely azokat tartja folyamatos stresszben, akinek diszfunkciós házasságba-családba szorulva nincs lehetőségük a mentális egészségükhöz szükséges bensőséges kapcsolatrendszer kialakítására, és legfőképpen a kognitív disszonanciából fakadó feszültség. És végső soron még mindig lehet az ál-ellenségekkel is fenyegetőzni.
Ennek a három tényezőnek a kölcsönhatása az, ami meghatározza a választói viselkedést: a tehetetlenségérzetükből fakadó folyamatos stresszt a választók egy része a felkínált biztonságot ígérő ál-valóság elfogadásával oldják fel.
A választások előtt sokszor előkerülő „csalódott Fidesz-szavazó” toposza szépen visszaigazolja a fentieket: rendszerint egy a szülőségét kiemelő „anyuka” (ritkábban „családapa”) kifejti, hogy ő „sosem politizált”, „családjáért élt”, helyeselte a Fidesz-kormány intézkedéseit és „mindig a Fideszre szavazott” – egészen addig, amíg ő személyesen meg nem szívta a NER-t. Árulkodó, hogy ezek a Facebookon terjedő írások soha nem szólnak arról, hogy az illető felismerte volna, milyen szemétség, hogy a NER kicsinált valaki mást (egy számára idegent), vagy hogy mélységesen társadalomellenes magatartás volt tőle leszarni az oktatási rendszer minőségét, amíg a saját gyereket sikerült benyomni egy „jó” iskolába, hogy aljasság volt tőle mindent elfogadni addig, amíg ő ki tudta fizetni a magánorvost, amíg az ő nagyanyját be tudta juttatni egy normális minőségű idősotthonba (igaz, a nagyi utál vasárnapi misére járni), amíg nem az ő házikóját bontották le egy kiemelt kormányzati beruházás érdekében, amíg nem az ő kertjébe szivárog a kiemelt kormányzati beruházásból a vegyszerlé.
A fentiek jól magyarázzák a szavazói magatartásban megfigyelhető eltérő tendenciákat a város és a vidék között, illetve az iskolázottság szerint: Aki nagyobb városban él, annak a megélhetése kevésbé kitett a feudális jellegű viszonyoknak (legrosszabb esetben feltalálja magát külföldön is…), annak inkább van lehetősége albérletbe költözni, ha függetlenedni szeretne a szülőktől és kevésbé kényszerül a lakhatásért házasságot és gyereket vállalni (a nagyobb városokon kívül alacsonyabbak a fizetések és kevés a kisebb lakás/társbérlet), és legfőképpen: nagyobb városban szélesebb körűek a társadalmi kapcsolatok és több az inger, azaz több minden rondít bele a kormányzati ál-valóságba és pukkasztja a NER-buborékot.
Nem nehéz ebből levezetni, mire van szükség a NER leépítéséhez és egy jobban működő állam kialakításához, illetve mit kell kínálni a szavazóknak:
Két évvel ezelőtt pontokba szedve és táblázatokkal tagolva részletesen megírtam, Mit kínáljon az ellenzék, itt most egy kicsit átfogalmazva fejtem ki ugyanazt.
1. A reálisan létező valóságot be kell emelni a közéleti-politikai diszkurzusba és a hangsúlyt eltolni a személyekről a politikai tartalomra.
Az ellenzéknek egészen konkrét és kézzelfogható pozitív (azaz „állító”) üzeneteket kell kommunikálnia („Ha minket bíztok meg a kormányzással, gondoskodunk arról, hogy a kórházban rendes ételt kapjanak a betegek/hogy a gyereked olyan szakmát tudjon tanulni, amivel jó munkahelyet talál.”). A választások előtt állítólag létrejöttek mindenféle szakmapolitikai programok – ezeket a programokat kell a következő majdnemnégy évben folyamatosan kommunikálni, nem ömlesztve, hanem emészthető falatonként, és mindenhol – interneten/Facebookon, a választókkal való személyes találkozások során, és – nagyon fontos! – saját gyártású papírújságban (nem a Nyomtass te is projekt helyett, hanem amellett), aminek egy könnyen érthető verzióját folyamatosan el kell juttatni a legszegényebb térségekbe is pl. azokhoz, akik nem mernek elmenni egy lakossági fórumra. Igen, eleinte biztosan gyújtósnak fogják használni, de egy-egy mondatot el fognak olvasni belőle, és négy év egészen sok idő. Mégpedig a célközönség számára érthető és emészthető formában kell ezeket az üzeneteket megfogalmazni – éreztetni kell a kevésbé művelt rétegekkel is, hogy ők is képesek eljutni odáig, hogy bonyolultabb összefüggéseket megértsenek és érdemben hozzászóljanak a témához ahelyett, hogy az „elöljáróik” utasításait kövessék, mert az úgyis jobban ért a dologhoz (aka „empowerment”). Ezzel a módszerrel mellesleg az ellenzéki politikusok besározása is kivédhető – ha az üzenet a fontos, akkor nem dől össze a világ, ha egy személy kidől (akár azért, mert már nem bírja a támadásokat, akár azért, mert valóban sáros), mert jön a következő, de mivel az üzenet ugyanaz marad, nem nulláról kell kezdeni az építést. Ami (továbbra sem) fog működni: Ugyanazt csinálni, mint a kormánypárt, csak pepitában: Személyeket támadni (akár jogosan!) és személyekkel politizálni. Mégpedig azért, mert ezen a téren verhetetlen a Fidesz: semmilyen új messiás nem lesz meggyőző, amíg a mostani bele nem bukik abba, hogy betörnek az országba a brüsszeli sorosmigráns lmbtqi+ óvodás szinglihordák, és garantálom, hogy ez egészen biztosan nem fog bekövetkezni a következő négy évben. A korrupció felszámolása és a felelősségre vonás nem olyan üzenetek, amelyek sok szavazatot hoznak egy olyan országban, ahol a tiltás ellenére is szokás borítékot csúsztatni a régről ismert háziorvosnak, és ahol túl sokak megélhetését veszélyeztetné, ha helyben mindenféle felelősségeket firtatnának mindenféle EU-s pénzek kapcsán. Nem beszélve arról, hogy aki eddig a Fideszre szavazott, az nehezebben fog jobb belátásra térni, ha esetleg az ő választói felelősségét is firtatni kezdi valaki. Épp ezért is a múlt helyett a jövőre kell összpontosítani: akarsz-e jól működő országban élni? – ez a nyerő kérdés, nem az, hogy esetleg téged is felelősségre vonunk majd… A családoknak, nyugdíjasoknak, adófizetőknek osztott közvetlen pénzjuttatásokból is mindig a mindenkori kormány áll jobban – nem ráígérni kell, hanem azt elérni, hogy ne a szavazatért kínált zsák krumpli/SzJA-kedvezmény/nyugdíjemelés/stb. mértéke legyen továbbra is az egyetlen szempont a társadalom egy a választást eldöntő részénél.
2. Egyéni szociális biztonság és társadalmi szolidaritás.
A magyar társadalom nem egyénekre atomizálódott, hanem egymással nem szolidáris és a tagjait elnyomó családokra bomlott. Ez az atomizáltság ellehetetleníti a szegénység felszámolását és a társadalmi feszültségek oldását (és az egyének megfelelő érzelmi önszabályozását). A családtól való függésből fakadó folyamatos stressz ellehetetleníti a távlati gondolkodást és a családi kötelékeken túlnyúló közösségvállalást. Gondoskodni kell arról, hogy az egyén szociális biztonsága ne függjön sem a családtól-családban maradástól, sem a családi állapottól. Az összesített juttatások alsó és felső határát a létminimumhoz kell igazítani, és az állami juttatások és kedvezményeket nem szabad jutalmazásra és büntetésre használni. Demokráciát csak azzal lehet csinálni, aki nem fél az egzisztenciális ellehetetlenüléstől (ld. még Bibó Istvánt), és amíg az egzisztenciális ellehetetlenüléstől kell félnie annak, aki a családjával vagy a társadalommal “felesel”, addig nem lesz itt demokrácia.
3. Az önkormányzatiság – a helyi önrendelkezés – visszaállítása pénzügyi értelemben is; az EU-s pályázatok és a közpénzek átlátható és nem egyéni döntésekben, hanem objektív mércék szerinti elosztása.
A „Ti fogjátok eldönteni, iskolafelújításra vagy játszótérépítésre kell-e jobban a pénz”, „Ti magatok dönthettek arról, megépüljön X beruházás” és hasonló üzenetek azért viszonylag jól eladhatók olyan közegekben is, ahol a helyi kisvezetők eddig a NER-re voltak kénytelenek hagyatkozni, de azért olyan borzasztóan nem lelkesednek érte. Persze meg kell őket győzni, hogy az ellenzék képes lesz megnyerni a választásokat, aztán meg is kell őket nyerni.
4. Jogállamiság: a törvény előtti egyenlőség
A jogállamiság csak addig elvont fogalom, amíg el nem magyarázzuk pl. a közmunkásnak, hogy a törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy neki is reális esélye lesz nyerni a bíróság előtt, ha a vele rosszul bánó földesurát (pardon, polgármesterét) feljelenti. És hogy addig sem hal éhen, és ha az iskolában ezért csesztetik a gyerekét, meg a párját a munkahelyén, akkor azokat is meg fogják büntetni. – Az igazságérzet meglehetősen univerzálisan jelen van az emberekben, és egészen apró gyerekek is rendelkeznek vele – erre nyugodtan lehet apellálni.
Nem értiHann Endre, hogyan került egy róla mintázott gonosztevő Kálomista Gábor producer Elk*rtuk című pszeudogyurcsány-filmjébe. Pedig van rá egy meglehetősen kézenfekvő magyarázat. Ehhez egy kis kitérő:
Október elején mondott le Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután a hatóságok jó ideje nyomoznak utána, házkutatást is tartottak, és csetprotokollok kerültek nyilvánoságra. A vádak szerint Kurz minimum tudott arról, hogy a környezetében működő személyek nemcsak Kurzot kedvező színben feltüntető cikkeket vásároltak közpénzekből a bulvármédiában, hanem 2016-tól meghamisított közvéleménykutatási adatokat is megjelentett, amelyek segítették meggyőzni párttársait arról, hogy Kurzot bízzák meg a párt vezetésével.
Ebből számunkra az az apró tanulság, hogy vannak pártstratégák, akik szerint a megfelelően manipulált közvéleménykutatási adatok megjelentetése alkalmas eszköz a választói magatartás érdemi befolyásolására – és Ausztriában még csak nem is egy ország népessége, hanem a pártpolitikailag ennél tudatosabb párttagok manipulálása volt a tét.
A hatalom megőrzését ál-valóságokra* építő “illiberális” stratégiáknak úgy igazából egyvalami tud komolyan keresztbe tenni: az, amikor a valóság visszaüt. Ez persze leginkább akkor következik be, amikor van valaki, aki a fiktív álvalósággal szemben tudományosan megalapozott, igazolható képet ad a valóságról. Ezért kellett betiltani a gendertudományok szakot is – elvégre a nőkről, férfiakról és egyebekről szerzett tudományos ismeretek megcáfolják a kormánynak az azóta az Alaptörvénybe is beleírt kreacionista meggyőződését.
Hogy a közvéleménykutatási (ál-)adatok megjelentetésének manipulálásával Magyarországon lehet-e és milyen mértékben hatást gyakorolni, arra az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter által előadott (elképesztően nevetséges, de ez már a magánvéleményem) műsorból következtethetünk. Nem teljesen abszurd azt feltételezni, hogy éppen a mai választási rendszer sajátosságai miatt is (nincs második forduló, és a mandátumok elosztása korlátozott pontossággal követi a szavazatok megoszlását) nem zárható ki, hogy a választókat a saját politikai álláspontjukon túl a többi választó várható magatartása (elmegy-e szavazni, és ha igen, kire szavaz) is befolyásolni fogja. Ebben az esetben viszont nem teljesen elhanyagolható, hogy a választó melyik közvéleménykutató cég adatait fogadja el hitelesnek, sőt, az sem mindegy, hogy a cégek által megkérdezettek hiteles válaszokat adnak-e az őket kérdező cégnek – igen, ebben a helyzetben marha könnyű bekavarni egy kis hitelrontással.
Azaz: Hann Endrével és a Mediánjával az a “probléma”, hogy a valódi helyzetről ad (legalább a nem gleichschaltot sajtóban) nyilvánosan hozzáférhető, tudományos megalapozottsága miatt megbízható, valós képet (vagyis legalább eddig képes volt erre, mert a megkérdezettek válaszoltak is nekik). Ennél jobban nem lehet keresztbe tenni egy ál-valóságokkal manipuláló kormánynak.
A Fidesz jelmondata már jó ideje ez: Audacter calumniare, semper aliquid haeret. (Rágalmazz bátran, valami mindig ottragad.)
* (Igen, T. Snyder könyve nem Magyarországról szól, de számos részletében a magyar valóságot ismerhetjük fel – hogy csak a homoszexualitás “népszerűsítésének” a tiltását vagy az élvonalbeli magánfelsőoktatás kiebrudalását említsük.)
A “szexualitás öncélú ábrázolását” valamint a “születési nemtől való eltérés, nemváltás és homoszexualitás” ábrázolását tiltó törvény után a múlt héten megjelent a kereskedelmi tevékenységről szóló kormányrendelet ezzel kapcsolatos módosítása, amelynek 1. § (2)-a szerint “Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.”
Mivel a Biblia tartalmaz homoszexualitást is, és ez a bekezdés az (1) bekezdéssel szemben nem csak a gyerekeknek szóló ábrázolást, hanem a felnőtteknek szóló ábrázolás forgalmazását is tiltja iskolák és templomok mellett, ebből az következik, hogy a templomok, iskolák közelében található könyvesboltokban Biblia nem árusítható.
Felhívnám azonban a könyvkereskedők figyelmét arra, hogy a jogszabály eme bekezdése szerint az iskolák, templomok 200 m-es körzetében a homoszexualitást megjelenítő termékek mellett csak a “születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló” termék nem forgalmazható (akár gyerekeknek, akár felnőtteknek szól!). Az ezeket nem öncélúan, hanem pl. oktatási céllal ábrázoló termék forgalmazását templomok és iskolák mellett ez a bekezdés nem tiltja. (Sőt: Vajon a szexualitásnak a szexuális kielégülését célzó ábrázolás öncélú-e? A szexualitás akkor igazán öncélú, ha nincs benne öröm sem (mert ha van, akkor nem önmagáért, hanem az örömért van.) Vagy: Ha a szexualitás igazi célja gyermeknemzés, akkor a nem gyereknemzési célú szex ugyebár nem öncélú. Különös tekintettel a pénz vagy egyéb ellenszolgáltatás megszerzését szolgáló szexualitás ábrázolására.)
Ugyanennek a paragrafusnak az első bekezdése, amely termékek kirakatba helyezéséről szól, ugyanerre a mintára lett megfogalmazva: “Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.” Azaz a szexualitás nem öncélú ábrázolását tartalmazó, gyerekeknek szóló könyvek kirakatba helyezése nem tilos, ahogyan ilyesmiket tartalmazó, de felnőtteknek szóló könyvek továbbra is ott lehetnek a kirakatban – persze a gyerekkönyveket illetően megint csak az a kérdés, mi számít “öncélúnak” (a vicc szerint persze az, amire a bíró felizgul…)
Persze külön vicces a harmadik bekezdés, amely szerint a fentieket tartalmazó, gyerekeknek szóló termékeket elkülönítetten és becsomagolva kell árulni. A felnőtteknek szóló könyvekre ez nem vonatkozik – a felnőttrészlegen továbbra is belelapozhatnak az alsó tagozatosak is a Kámaszutrába.
Társadalmunk lassacskán csak eljut arra a felismerésre, hogy “mundér becsületét védeni” valójában azt jelenti, bűncselekményeket tusolnak el, és ennek megfelelően bánnak is ezzel. Lassan a katolikus egyháznak a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális és egyéb erőszakot leplező, a bűntetteseket a felelősségrevonás alól áthelyezésekkel kimenekítő gyakorlata sem talál helyeslésre még az egyháztagok között sem.
Ezt a belátást azonban ideje lenne kiterjeszteni a családra is. Természetesen érthető és teljesen emberi, hogy vonakodunk szembenézni a saját és a szeretteink hibáival, és minél nagyobbak ezek a hibák, vétkek és bűncselekmények, annál mélyebbre dugjuk a homokban a fejünket. Az igazságszolgáltatásnak azonban az a feladata, hogy akkor is igazságot szolgáltasson, amikor a bűncselekmény elkövetőjének a környezete mindent megtesz a felelősségvállalás elkerülésére. Az igazságszolgáltatás feladata a valódi tényállás, azaz az igazság kiderítése, és ennek érdekében jogot kapott arra, hogy felelősségre vonja azokat is, akik ezt akadályozzák.
Kivéve, ha a “család” akadályozza az igazságszolgáltatást. Az anyagi haszonszerzésért elkövetett bűncseleményeknél a törvényi felhatalmazással kussoló család ráadásul a bűncselekmény haszonélvezője is, és bár az óvodás gyerek nyilván nincs tisztában azzal, hogy neki azért jut csoki meg plésztésiön, mert apuka leütött egy idős nénit és elvette a nyugdíját, a házastárs és az idősebb gyerekek nyilvánvalóan legalább sejtik, milyen forrásból jön akár a betevő, akár a nyaralás.
Hathatós családi hátszél nélkül a lúgos orvos (aki anyai ágon a “szinglihordák” elleni kirohanásról híres Mikola István szerteágazóan befolyásos családjának tagja) sem lett volna képes a magyar igazságszolgáltatást arra használni, hogy éveken keresztül retraumatizálja azt az embert, akinek maradandó sérüléseket okozott. A feleségben legalább annyi tisztesség volt, hogy nem hazudott (és ajtót nyitott a végrehajtóknak, amikor a férje és gyerekei apja el akarta síbolni az utolsó vagyontárgyát is, hogy ne legyen miből kifizetni a megítélt kártérítést). A megcsonkított szerető utóda ezzel szemben a perek idején a Facebookon kampányolt az utóbb 11 év letöntendőre ítélt (és mellesleg továbbra is házas) szeretője ártatlansága mellett. A prímet azonban minden bizonnyal az apuka viszi, aki a per alatt blog formájában verbálisan folytatta, most pedig a megítélt kártérítést fia nevében nem az erre jogosult sértettnek (akinek megkapták a banki adatait), hanem a végrehajtó számlájára utalta, így a sértett űjabb köröket futhat, hogy a kártérítéshez hozzájusson.
Ha ez a “szülői szeretet” része, akkor ez a “szülői szeretet” káros a társadalomra, és akként is kellene kezelni a jogszabályokban. Visszatekintve persze tudjuk, hogy az ilyesfajta apa akkor vétett a társadalom ellen, amikor annak idején nem húzta ki időben, de ezt akkor senki nem tudhatta. Tudjuk viszont, hogy az elmúlt nyolc évben mi mindent követett el a családi mundér becsületének védelméért, és ezért igenis felelősségre kellene vonni őt és azokat, akik ebben közreműködtek.
Sürgős témaváltás kellett, hogy ne ragozzuk tovább a Pegasus-ügyet, és mivel egyeseknél a kor előrehaladtával sem nő a mentális rugalmasság, leragadtak a gyerek+szexualitás kombónál és az “Támogatod-e, hogy a tuggyukkik a gyerekednek nemváltoztatást mutathassanak” kérdést népszavazás gyanánt (már be is nyújtották őket a Nemzeti Választási Bizottságnak) egyszerre öt variációban (a szavazatszámlálók ezúton is csókoltatják a miniszterelnököt) tolják a nép elé. A “nemakarom”-os toporzákolásos népszavazás mögött persze egyetlen “nagy-Igen-es” kérdés áll:
Ezúttal sem hagyom cserben a kormányt. Már csak azért sem, mert a populista szólamok méregfogát végső soron csak azzal tudjuk kihúzni, hogy tényszerűen rámutatunk a valóságra és az érvelési hibákra. Az ország állapotáért végső soron a választó felelős, és amíg hagyjuk, hogy kritikus tömegnyi választó szellemileg nem jut el a szlogenektől a valóságbeli összefüggések felismeréséig, addig nem fogunk kimászni a béka segge alól. – Én meg ma gyógypedagógiai hangulatban vagyok.
1. Vannak, akik szerint a járvány után a világ sok tekintetben megváltozott, egy veszélyesebb korszak kezdődött. Magyarországot meg kell erősíteni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Mások szerint minden újra olyan lesz, mint a járvány előtt, így nincs erre szükség. Ön mit gondol?
Új kihívások koronavírus nélkül is előfordulnak – az emberiség története másból sem áll, mint kihívásokból (l. még evolúció). Az igazi kérdés itt az, ki mit ért „erősítés” alatt… van, aki pocakkerület-erősítést pálinka-kolbász-csülökpörkölt nagy mennyiségű bevitele révén, van, aki szerint az ország erősítésének a titka a közpénzek hatékony, az egész ország érdekeit szem előtt tartó felhasználását, a minőségi közszolgáltatásokat (oktatás, egészségügy, szociális ellátás, bentlakásos gondozási intézmények) és a kölcsönös szolidaritásra építő össztársadalmi együttműködést. Én az utóbbira szavazok.
2. Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítését a minimálbér megemelésével kell kezdeni. A minimálbért 200 000 forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
Hiába jogos az az elképzelés, hogy a minimálbérből is meg lehessen élni – azt a minimálbért ki is kell termelni, mert ha a dolgozó többe kerül, mint amennyit a munkája ér, akkor a vállalkozó vagy kirakja a dolgozót, vagy csődbe megy, a dolgozó meg a közmunkás bérből még annyira sem fog tudni megélni, mint a meg nem emelt minimálbérből. Ha azt szeretnénk, hogy az emberek jobban keressenek, akkor javítani kell a termelékenységükön – jobb oktatási rendszerrel, minőségibb szakképzéssel (ami nem hülyéket bocsát ki), bölcsődével-napközivel a nyári hónapokban is, hatékony egészségügyi rendszerrel (amelyben nem rokkansz meg, mire ellátáshoz jutsz).
3. Vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet adunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől. Mások szerint erre nincs szükség, a válságok árát fizessék meg az emberek. Ön mit gondol?
A válság árát minden esetben „az emberek” fogják megfizetni, ha máshol nem, akkor a termékek, szolgáltatások árában és minőségében.
4. Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez fontos lenne, hogy arra törekedjünk, Európában Magyarországon legyenek a legkisebbek a munkát terhelő adók. Mások szerint erre nincs szükség, vissza kell térni a Gyurcsány-korszak politikájához, és emelni kellene a munkát terhelő adókat. Ön mit gondol?
Az állam kiadásait és az újraelosztásos rendszert valamiből finanszírozni kell. Hogy a tradicionális eltartós házasságban élő egyszerű családpapi is megértse: ha kevesebb pénzt adsz az asszonynak a konyhára, akkor kevesebb hús lesz a levesben. Persze ha engeded, hogy az asszony a konyhapénzt stadionra költse, akkor marha sokat kell tejelned az asszonynak, hogy húsra is jusson. Ha van a munkádon kívül egy lakásod, amit kiadsz, akkor persze próbálkozhatsz az albérleti díj emelésével, de ha túlzásba viszed, ott fog hagyni az albérlőd, és nulla lesz a bevételed (sőt, minuszos, mert karban kell tartanod). Szóval kicsit olyan ez, mint a 2-es kérdés: persze jól hangzik elsőre, de ha az összefüggéseket is megvizsgálod, nagyon másképpen fekszik az a leányzó (rendes, NER-kompatibilis, születési nemükkel azonosuló nőolvasóknak: chippendale-fiú).
5. Vannak, akik azt javasolják, hogy ha sikerül a kormánynak a gazdasági növekedés mértékét 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbér adószintjéig), mivel ők viselték a legnagyobb terhet a járvány alatt. Mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
Amit a családoknak adunk, azt a családoktól vesszük el. Elképesztően igazságtalan egy olyan SzJA-rendszer, amelynek része, hogy a minimálbérnél alig többet kereső egyedülálló több adót fizet, mint egy hozzá képest hatszor annyit kereső szintén egyedülálló adó(nem)fizető (azon az alapon, hogy utóbbi 35 évvel korábban szült négy gyereket, akik azóta rég felnőttek).
6. Vannak, akik szerint a hitelmoratóriumot 2021 szeptemberétől jövő év júliusáig meg kell hosszabbítani, hogy azok a családok és vállalkozások, melyek rászorulnak, továbbra is felmentést kapjanak a hitel visszafizetése alól. A bankok szerint erre nincs szükség, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni, és mindenkinek törlesztenie kell. Ön mit gondol?
A hitelmoratórium baromi sokba kerül az adósoknak, mert a kölcsönkapott pénz nem ingyen van. Ha drága lesz hitelezni, mert az állam mindenféle szociális költséget a bankra tol, akkor a hitel is drága lesz, mert ennek ára a költségektől is függ (és ha az állam nagyon sokat von el a nyereségből, akkor inkább máshova megy a tőke). Aki hitelt vett fel, azért tette, mert úgy gondolta, jobban jár így, mint ha nem tenné. És ezt azért gondolta így, mert nincsen jól működő, lakbértámogatással kiegészített bérlakáspiac, így aki lakhatási biztonságot akar, az kénytelen hitelből-csokból összegányolni valamit, ha nyugdíjas korában nem akar hajléktalan lenni.
7. Brüsszel a járvány után újra vissza fog élni a hatalmával, eljárásokat indít hazánk ellen, hogy rákényszerítse a magyarokra az akaratát. Vannak, akik azt gondolják, Magyarországnak vállalnia kell a vitákat, és ki kell állnia az emberekért érdekeiért. Mások szerint Magyarországnak engednie kell Brüsszelnek. Ön mit gondol?
Brüsszel mi vagyunk. Mi csatlakoztunk, népszavazással, világosan (magyarul is) leírt szerződéses kötelezettségeket és értékrendet vállalva. Természetesen helyes dolog kiállni az érdekeinkért, különösen, ha azok a transz-meleg romák, leszbikus katolikus papnők, aszexuális agglegények, alkoholbeteg autista hajléktalanok, molesztált minisztránslányok vagy gyermekmentes cisz-heterók érdekei.
8. Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, hogy a multinacionális vállalatok által okozott környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal fizettesse meg. Ön mit gondol?
A dolog ott kezdődik, hogy a multinacionális vállalatok nem okoznának környezetszennyezést, ha a magyar családok nem vennék meg a termékeiket (a műanyag kütyütől az állami támogatással vásárolt hétüléses családi autóig). Úgy általában nem erkölcsös valaminek a költségét másokkal megfizettetni, és ez persze a környezetterhelésre is igaz – csakhogy „Brüsszel” (azaz az EU, azaz mi) sajnos nem tervez ilyesmit. De ha nem hozunk előbb-utóbb ilyesféle intézkedéseket, akkor a klímaváltozás, környezetszennyezés költségeit a most úgymond megkímélt „magyar családok” unokái fogják megfizetni, mégpedig a lehető legdrágább módon: élhető környezetet nélkülözve.
9. Soros György által finanszírozott szervezetek széles körű nemzetközi támadást indítottak Magyarország ellen a gyermekek védelméről szóló törvény miatt. Ez a törvény megtiltja a gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propagandát az óvodákban, az iskolákban és a gyermekek számára elérhető médiában. Ön mit gondol?
Ez kicsit olyan, mint amikor éjszaka a részeg az utcai lámpa alatt keresi a kulcsát, holott tudja, hogy az árokban esett ki a zsebéből, dehát ott sötét van. – Gyújtsunk neki fényt az árokban is. Aki a gyereket tényleg meg akarja védeni a bántalmazóktól, annak 1. először is ott kell keresnie a tetteseket, ahol azok ténylegesen vannak: például normálisnak tűnő rendes családokban. A gyerekmolesztálók nagy része szexuális irányultságát tekintve felnőtt nőkre gerjedő férfi, aki időnként kislányokat fogdos (miközben a pedofil irányultságúak jó része tisztában van azzal, hogy egy gyerek nem partnerként venne részt egy kapcsolatban, és nagy erőfeszítéseket tesz, hogy távol tartsa magát a gyerekektől, amihez viszont nulla segítséget kap). A felnőttek buzizása nem védi a gyerekeket a szexuális bántalmazástól, amikor az osztálytárs bátyja az elkövető. Aztán: 2. nem egy szexuálisan bántalmazott gyerek csak sokkal később, felnőttként ismeri fel, hogy szexuálisan bántalmazták, mert akkor, amikor történt, megfelelő tudás hiányában képtelen volt értelmezni a helyzetet. Mások nem mertek segítséget kérni, mert azt tapasztalták, hogy ami az ember lába között van, azt nem szabad szóba hozni. Ami a bántalmazónak kedvez, hiszen ha a gyerek nem ért, mi történt, vagy szégyell, nem mer szólni, akkor a bántalmazó nyugodtan folytathatja. Paradox módon aki a gyerekeket a túl korai kéretlen szextől akarja megvédeni, annak a gyerekét tudással kell felvérteznie. 3. Amíg az egyházi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat (nem csak a szép nagy egyházaknak, hanem az apró vallási zugegyesületnek is lehet ilyenje) nem ellenőriztetjük, nincs sok értelme a gyerekek elleni bűncselekmények elkövetőit listázni, hiszen nyugodtan folytathatják pályájukat pl. hitoktatóként.
(Egyébként roppant érdekes az az elképzelés, miszerint egy gyerek “bebuzul” vagy nővé operáltatja magát pusztán attól, hogy hall ilyesfajta jelenségek létezéséről, különösen, ha az ezt hangoztató emberek közben (a tudomány mai állása szerint történetesen joggal) gyógyíthatatlannak tartják a pedofíliát. Vagyis szerintük baromi könnyű kitérni pusztán egy szívárványzászló látványától a cisz-heteróságból, de visszafelé már nincsen út. Tényleg nem értem, mert nekem soha nem jutott eszembe még csak kipróbálni sem, hogy transszá váljak vagy magamneművel szexeljek, pedig tini koromban is láttam élő transzt is, meleget is, és persze azóta is – szexuálisan totálisan hidegen hagynak, és undorom sem tőlük támad, hanem a b.sztatásuktól.)
Ahhoz, hogy egy gyerek megtanuljon eligazodni a valóságban, elengedhetetlen, hogy tabuk nélkül megbeszélhesse a dolgokat kortársaival is, és a felnőttekkel is, és hogy kérdéseire olyan válaszokat kapjon, amelyek a realitásokat tükrözik. Attól, hogy megtudja, sokféle életút lehetséges, A titkolózás, a valóság-ellenesség és a gyűlölködés viszont egészen biztosan káros a gyerek fejlődésére.
[Basszus, nem hiszem el, Soros csak a 9. kérdésnél került elő…]
10. Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában. Ön mit gondol?
A migráció végső forrása az az intuíciónkkal ellentétes jelenség, hogy aki teleszüli az országát, az egy ponton túl – amikor gyorsabban nő a népesség, mint a gazdaság és a fiatal felnőtteknek nem jut megélhetés – a társadalom szétesését okozza. Mielőtt mindenféle egyéb erők elkezdtek volna marakodni a polgárháborús Szírián, az (egyébként addig Európához meglehetősen hasonlóan élő, csak épp “családcentrikusabb”) szír társadalom különböző, egymással marakodó csoportokra esett szét, miután röpke 50 év alatt ötszörösére nőtt a lakosságszám (1960: 4,5 millió, 2010: 21,5 millió), amivel a gazdasági növekedés nem tudott lépést tartani (a mezőgazdaságban ráadásul tartós aszályokkal beköszöntött a klímaváltozás). Felkészül a már most is rengeteg, csak éppen nem Magyarországra tartó migránst kibocsátó Nigéria, amelynek lakossága az 1960. évi 45 millióról mostanra 206 millióra nőtt (akit érdekel, hogyan élnek Nigériában, olvassa Chimamanda Ngozi Adichie magyarul is elérhető regényeit).
11. Sokak szerint a járványok korában óriási veszélyt jelent, ha mindenki szabadon beutazhat Magyarországra. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy újabb járványhullámok felbukkanása esetén járványügyi korlátozásokat lehessen előírni, és a járványok által sújtott országokból csak egészségügyi vízummal lehessen belépni Magyarországra. Mások szerint a járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell. Ön mit gondol?
Már megkaptuk az itt követelt egészségügyi vízumot, mégpedig Brüsszeltől: úgy hívják, hogy „Uniós digitális COVID igazolvány” (angolul „EU Digital COVID Certificate”), amellyel igazolni lehet, hogy (majdnem biztosan) senkit nem fogsz megfertőzni koronavírussal (mert negatív a PCR-teszted, be vagy oltva, vagy túlélted a betegséget).
12. A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fel kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. A tengeri úton érkező migránsokat pedig kötelezően szét kell osztani az európai országok között. Magyarország kormánya nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni a migránsokat, és nem lehet kötelező módon szétosztani őket az Unió országai között. Ön mit gondol?
Persze lehet keresztbefeküdni a szolidaritásnak és nem részt venni a migrációs problémák megoldásában, de akkor kevesebb EU-s pénz jut majd osztogatásra fejlesztés címén, és a kevesebből Magyarországnak is kevesebb fog jutni. Merthogy az EU zsebeinek tartalma is véges, hiszen ezeket a zsebeket a tagállamok töltik meg (mi is, csakminettó haszonélvezők vagyunk, mert többet kapunk, mint amennyit beleteszünk). Az elénk kerülő kihívásokkal muszáj valamit kezdeni, és ha nem a valóságból kiindulva, hanem sorosozva-brüsszelezve probálkozunk megoldást találni rá, akkor ez 1. viszonylag nagy valószínűséggel nem fog sikerülni, és ezért 2. nagyon sokba fog kerülni.
13. Vannak, akik szerint a járvány utáni két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség. Teljesen le kell zárni a határokat a migránsok előtt, mert újabb vírusmutációkat hurcolhatnak be Magyarországra. A brüsszeli bürokraták szerint nem szabad visszautasítani a járvány idején érkező migránsok befogadását. Ön mit gondol?
Ez kicsit olyan, mint a pedofilos kérdés: a védekezés nem lesz sikeres, ha nem a valóságra alapozzuk. A valóság itt az, hogy a migránsok nem annyira terjesztik a vírust, a sporteseményeken teljes erőbedobálással üvöltöző szurkolók viszont annál inkább (Skóciában már megugrott a fertőzöttek száma a foci-EB-vel összefüggésben). Az esetlegesen ideérkező migránst eddig is bezártuk, úgyhogy annyi plusz dolgunk van, hogy adunk rá maszkot és belenyomunk két Comirnatyt (összesen 25 euróba sem kerül), és megoldódott a probléma. Már ami a migránsokat illeti, merthogy a fociszurkolókkal nehezebb dolgunk lesz. Még szerencse, hogy a magyarok hamar ki szoktak esni, így kevesebbet járkálnak a magyar szurkolók külföldi stadionokba.
14. A járvány idején látható volt, hogy a nemzetközi piacon nagy küzdelem alakult ki a vakcinákért. Vannak, akik szerint a járványok korában meg kell szüntetni ezt a kiszolgáltatottságot, ezért szükség van magyar vakcinagyárra. Mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
Az ördög sokszor a részletekben van: egy mRNS-gyár valóban csökkentené a külső függőséget és piacképes befektetés is lehetne (ha transzparensen, piaci befektetésként jönne létre), de abban, ami most épül, csak Sinopharm-típusú oltóanyagokat lehet előállítani, ami influenzaoltás előállítására elmegy, de a koronavírusokat ez a fajta vakcina nem állítja meg, úgyhogy ami a koronavírust illeti, pont olyan kiszolgáltatottak vagyunk, mint eddig. Szóval ez a vakcinagyár nem egy jövőbemutató, stratégiai jelentőségű beruházás… Amúgy meg sok mindenhez, így oltóanyagokhoz is úgy lehet hozzájutni, hogy másokkal együttműködünk. Pfizerünk és Modernánk is így lett: közös EU-s beszerzésnek köszönhetjük, hogy van belőlük, ráadásul olcsóbbak (a Pfizer 12 euróba kerül), mint a kínai (30 euró).
Szép dolog a társadalmi szolidaritás, de ha nem elég körültekintően csináljuk, sokba kerül. Ez a helyzet a most beígért adóvisszatérítéssel is (amely leginkább úgy jellemezhető, hogy erre az évre kiterjeszti az egy- és kétgyerekesekre azt a majdnem-adómentességet, amit az átlagkeresetű háromgyerekesek eddig is élveztek).
A magyar társadalomban gyakorlatilag nem döntés kérdése a gyerekvállalás, hanem kötelező: a Központi Statisztikai Hivatal oldaláról letölthető legutóbbi (2016-os) mikrocenzus adatai szerint az akkori 60 év feletti (gyerekeket valószínűleg már nem nemző) férfiak 11%-a, az 50 feletti (gyereket elég alacsony valószínűséggel szülő) nőknek pedig 8,5%-ának nem lett gyermeke (fun fact: a 85 év felettiek közt magasabb volt a gyermek nélküliek aránya, mint az annál fiatalabb időseknél: a 85 év feletti férfiak 11,4%-a, a nők 10,8%-a élte le az életét anélkül, hogy gyereke született volna).
Ha ez alapján abból indulunk ki, hogy a magyar lakosság nagyságrendileg 10%-a marad gyermek nélkül, nem annyira nehéz kiszámolni, hogy a kormány/társadalom akármekkora terheket is ró erre a 10%-ra, ők nem fogják tudni jelentős mértékben finanszírozni a lakosságnak azt a 90%-át, aki egy vagy több gyereket vállal.
Ennek a 10%-nak egy része azért marad gyermektelen, mert minden természetes és asszisztált próbálkozás ellenére nem jön össze, vagy mert (testi vagy mentális) egészségi állapota miatt nem szerencsés gyereket vállalnia, esetleg saját eltartását sem teszi lehetővé – rájuk hiába ró ki a kormány büntetőadókat és hiába sanyargatja egyéb büntetőintézkedésekkel (nyugdíjmegvonás, szavazati jog gyerekeknek, szociális biztonsági rendszer leépítése, nemzetből való kirekesztés – hogy csak a legutóbbi pár év szlogenjeit és ötleteit soroljuk), ettől nem lesz több gyerek, és több adóbevétel sem nagyon, ellenben olyan embereket szívatunk, akik nem tehetnek gyermektelenségükről, jelentős részük eleve rossz anyagi körülmények között él (pl. egészségügyi állapota okán, vagy mert mindenét reprodukciós eljárásokra költötte), a maradék pedig (aki el tudja tartani magát, de egészségügyi okokból nem vállal gyereket) egyszerűen a társadalmi szempontból legfelelősségteljesebb döntést hozta.
A valóban szándékosan és tudatosan gyermektelenek aránya a magyar lakosságban pár százalékos lehet, és mivel a gyermekvállalás mellőzését az adó- és szociális biztonsági intézkedések, a politika, a rokonok és a társadalom erősen elutasítja, abból kell kiindulni, hogy aki tudatosan mellőzi a gyerekvállalást, az nemcsak, hogy alaposan megfontolta döntését (hiszen azt számtalanszor számonkérték rajta), hanem jó oka is van rá – és igen, az az inok, hogy valaki nem szeretné minden szabad idejét gyerekek társaságában tölteni, bőségesen elégséges ok, hogy ne szüljünk egy gyereket, amely aztán kénytelen egy az egész gyereknevelést kötelességtudóan ugyan, de rossz szájízzel végigcsináló szülő mellett felnőni. (A gyerekvállalásról való kellő körültekintés nélkül hozott “döntést” a gyerekeseknél fogjuk találni, hiszen ez a “default” döntés, amelyet “meghozunk”, ha “automatikusan”, azaz külön gondolkodás nélkül cselekszünk. Aki nem ezt választja, arról biztosak lehetünk, hogy gondolkodott rajta.)
A “fizessenek a gyermektelenek” szlogenek és a gyermektelenek kisemmizésére irányuló intézkedések kiválóan alkalmasak ugyan némely gyermektelenekre irigy szülő alantas érzéseit kiszolgálni, de a szülők, vagy pláne a gyerekek anyagi helyzetének számottevő javítására alkalmatlanok (mert akármennyire is fosztasz ki kb. 5%-nyi embert a jövedelméből, ebből a 90%-ra leosztva egy főre édeskevés jut, nem beszélve arról, hogy a kifosztás egy pontján túl a gyermekvállalást mellőző munkavállalónak nem éri meg legálisan munkát vállalni, azaz feketén fog dolgozni, vagy külföldre megy). Mellesleg mélységesen igazságtalan azokat diszkriminálni és büntetni gyermektelenségükre hivatkozva, akik vagy nem tehetnek erről, vagy kimondottan felelősségteljes magatartásuknál fogva mellőzik a gyerekvállalást.
A helyzet az, hogy a szülők többségének a munkaképes kor 45 évéből a fele nem kiskorúak nevelésével fog telni (a gyeses babázás meg emlékezetes ugyan, de végképp epizód). Amikor az állam a kiskorú gyermeket nevelő szülőknek kedveskedik, babakötvényt és a harmadik gyerekért pénzjutalmakat osztogat és a négyet szült anyákat minden további társadalmi hozzájárulás alól felmenti, ezeket a pszeudo-családbarát intézkedéseket képtelen pusztán a gyermektelenek kifosztásából finanszírozni. Ezekért eltérő arányban ugyan, de az egész társadalom fizet: a gyermektelenek mellett mindazok, akik még nem szültek, azok, akiknek a gyereke(i) már felnőttek, sőt, áfában, jövedéki adóban és áttételesen pl. az oktatásra, egészségügyre jutó kevesebb finanszírozás miatt maguk az intézkedések haszonélvezői, azaz a most éppen a gyereknevelésnél tartó családok is.
GLOSSZA 