Csak logikus, ami Pankotai Lilivel történik

A háttér: Iskolája elhatárolódott tanulójától, mert az az október 23-i diáktüntetésen előadott egy slamet, amelyben többször is előfordult a “fasz” szó, a kormányközeli média pedig lejárató cikkeket közöl róla és családjáról.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az iskola nyilatkozata sérti a fiatal nő szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, a lejárató cikkek pedig alighanem a BTK-ba ütköznek.

Egy dolgot azonban ne feledjünk: Pankotai nem egy (elvileg) szekuláris állami iskolába jár (ahol a véleményszabadság határát a gyűlöletbeszéd jelöli ki), hanem egy világnézeti tekintetben elkötelezett magánintézménybe. Nem titok, hogy Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma a Római Katolikus Egyház vallási tantételei mellett elkötelezett, és nem titok az sem, hogy ennek a tanításhoz hozzátartoznak a genderkreacionista nézetek, amelyek szerint fix, Istentől adott/teremtett férfi és női princípiumok vannak (ahogyan Pankotai fogalmazott a slamjében: “keresztény-konzervatív, az „apa férfi, az anya nő”-iskolám”). Tévednek egyébként, akik a kormánymédia Pankotai elleni kirohanásaira a Bayer Zsolt életművében előforduló trágárságokkal válaszolnak: a kirohanások teljesen konzisztensek a keresztény-konzervatív értékrenddel, hiszen abban mást szabad a férfinak, mint a nőknek (és mást a szűzlánynak, mint a férjes asszonynak, a többi meg úgyis kurva, aki nem számít).

Szóval: Pankotai egy ideológiailag elkötelezett magániskola tanulója, amely értelemszerűen megköveteli tanulóitól (és dolgozóitól), hogy a nyilvánosság előtti felszólalásaiban ehhez az ideológiához (szebben: ethoszhoz) tartsa magát. Ez az elvárás nem titok, és akkor sem volt titok, amikor Pankotainak iskolát választottak).

Pankotai Lilit akkor fosztották meg a szólásszabadságától, amikor vallásilag elkötelezett iskolába íratták.

Nyilván volt oka az iskolaválasztásnak. Alighanem leginkább az, hogy az elmúlt 20 évben előbb csak a finanszírozási rendszer (amiben az egyházi iskolák költségeit a központi költségvetésből működtek, míg az önkormányzatiaknak a költségek felét a fenntartó önkormányzatnak kellett előteremtenie), 2010 után pedig az oktatáspolitikai célkitűzések is az egyházi iskolákat részesítették előnyben azzal az eredménnyel, hogy az állami iskolák lerongyolódtak, a középiskolai elitképzés jelentős része pedig egyházi kézbe került. Azaz Panotai alighanem azért kerülhetett ebbe “az apa férfi, az anya nő”-iskolába, hogy minél nagyobb esélye legyen minőségi egyetemi képzéshez jutni.

Ezzel a lépéssel viszont korlátok közé szorultak Pankotai Lili jogai. Nemcsak a szólásszabadsághoz, hanem a vallásszabadsághoz kapcsolódó jogai is – a “faszozáson” kívül még néhány más dologgal is kihúzhatná a gyufát. Az egyházak pontosan azért tartanak fenn (állami finanszírozásból persze) iskolákat, hogy a tanulóknál (és a szüleiknél) érvényesítsék a vallási és életviteli szabályaikat (és ehhez persze olyan személyzetet is tartanak). Ha nem így lenne, teljesen értelmetlen lenne egyházi iskolát fenntartani. Ezért ha egy társadalom úgy gondolja, helyet kell biztosítani az egyházi iskoláknak az oktatási rendszerben, akkor ez szükségszerűen azt eredményezi, hogy a tanulók jogai kisebb-nagyobb mértékben sérülni fognak. Mert a tanulóknak dönteniük kell az iskolai előmenetelük és a véleménynyilvánítás között.

Ja, és ennek a faszozásnak mellesleg az lett az eredménye, hogy mindenki ezen rúgózik. Ahelyett, hogy a tüntetésen megfogalmazott követelésekkel foglalkoznánk. Stratégiai szempontból nem volt jó döntés ez a slam (de, hangsúlyozom, Pankotainak ettől még joga volt előadni, és elfogadhatatlan, hogy emiatt becsmérlik a személyét).

https://444.hu/2022/10/24/elhatarolodott-az-iskolaja-pankotai-lilitol-az-oktober-23-i-tuntetesen-slamelo-diaktol
https://444.hu/2022/10/25/a-kormanymedia-a-tunteto-diakoknak-egy-lany-ne-karomkodjon-azert-vannak-lanyok-hogy-olyanok-is-legyenek-akik-nem-karomkodnak-nem-beszelnek-csunyan

A Pollack Mihály téri TEK-rejtély megoldása

A TEK ma reggel lefújatta az Angela Merkel látogatása alkalmából az Andrássy Egyetem elé szervezett, egy hónappal ezelőtt bejelentett tüntetést, amelyet amúgy is csak a Pollack Mihály tér másik, Múzeum utca felőli oldalára engedélyeztek. Biztonsági oka a lemondásnak egészen biztosan nincsen: az Andrássy Egyetemnek a Bródy utca felől is van autós kapuja, azaz Angela Merkel kocsijában ülve vagy onnak kiszállva annyira védve lett volna így is a nemcsak a támadástól, hanem a tüntetésnek még a látványától is, hogy feleslegesnek tűnt lemondani a (nyilván helyismeret hiányában szervezett) tüntetést.  
Hanem azt vehették észre a TEK-esek az utolsó pillanatban (minden korábbi helyszínbejárás ellenére), hogy a díszterem ablaka bizony oldalra nyílik, és a térnek pont arra a rádió előtti részére látni, ahol a tüntetők álltak volna.

Az illiberális demokrata, az antifeminista nő és a szabadság

Tekintettel arra, hogy úgy tűnik, errefelé már alig ismeri valaki a fenti fogalmak jelentését, nézzük őket végig. Kezdjük a demokráciával, és majd folytatjuk a feminizmussal és a szabadsággal.
A demokrácia lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a közügyekre. 

Feminizmusból mint társadalmi mozgalomból annyiféle van konzeratív-kereszténytől ultrabalos és anarchistáig, hogy ezeket itt még csak fel sem sorolom. Részleteiben egymásnak ellent is mondanak a törekvéseik, azonban van egy nagy filozófiai közös nevezőjük: úgy gondolják, a nőket is megilleti az a jog, hogy saját sorsuk felől döntsenek. Azaz
a feminizmus lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a nőkre. 

Minek a szatíra, ha nem léphet tyúkszemre?

A médiát szokták „negyedik hatalmi ágnak” nevezni, és nem véletlenül: bárminemű döntés felelősségteljes meghozatalának előfeltétele a lehetőleg teljeskörű információ, ezért a média mint információforrás elengedhetetlen a demokrácia fenntartására. Ebben áll a média felelőssége: a tényeket illetően tévedhet ugyan (ki nem), de nem hazudhat: ezért pl. nem ellenkezik a szólásszabadsággal az, amikor egy médiaterméket bírósági ítéletben helyreigazítás közlésére kötelezik, és ugyanezért nem esik a szólásszabadság védelme alá sem a holocaust- vagy az örményirtások tagadása, vagy bármilyen egyéb tudományosan alátámasztott állítás tagadása vagy elferdítése, ahogyan az adatokkal alá nem támasztható reklámígéretekért is büntetéseket szab ki a fogyasztóvédelem – hiszen a megtévesztést nem védi a szólásszabadság.

A tényközléssel szemben a vélemény szabadabb műfaj, de a véleményszabadság is csupán egy származtatott jog. Alapját az önrendelkezéshez való jog képezi, és ez adja korlátait is: tiszteletben kell tartani a másik ember önrendelkezéshez való jogát. Ezért a véleményszabadság nem védi azokat a véleményeket, amelyek más ember önrendelkezési (és abból származó) jogainak megnyirbálására irányul (mert ezzel saját alapját, az önrendelkezéshez való jogot ásná alá). Ilyen pl. a bűncselekmények elkövetésére való felszólítása, de bűncselekmények helyeslése vagy ennek alfaja, a bűncselekmények áldozatául esettek hibáztatása (pl. ha egy házibuliban ellopják egy részeg férfi cuccát, nem mondjuk azt, hogy maga tehet róla, minek ment buliba, és minek itta le magát, ill. vigyázott volna jobban magára és a holmijára). Ezen felül a véleményszabadságot – mint minden párbeszédet – a jóhiszeműség elve korlátozza: persze bárkivel megeshet, hogy hibázik vagy téved, de a véleménynek akkor lehet súlya, és akkor értékes, ha a szerző tényekre alapoz, ezeket nem ferdíti el, legjobb tudása szerint jár el, amikor a véleményét kialakítja, és foszt meg másokat alapjogaitól (mert, mint mondottam, ezzel saját szólásszabadságának az alapját ássa alá).

A verbális és rajzolt szatíra és a hasonló műfajok a szólásszabadságon belül speciális funkciót töltenek be: tömörítve mutatnak be egy-egy társadalmi visszásságot, meg nem kérdőjelezett “normális” dolgot, azaz akkor „működnek” ezek a műfajok, ha hatalomellenesek, haa fennálló rend visszásságaira mutatnak rá. Egy kiszolgáltatott vagy áldozattá vált ember kifigurázásának nincsen hozadéka – amellett, hogy gyengébbre támadni ellenkezik az empátiánkkal és ízléstelen, tökéletesen felesleges is (mert semmi újat nem mond) olyasvalakibe belerúgni, aki amúgyis padlón van (tudjuk róla, hogy épp ott van, nem kell lerántani a piedesztálról, mert már lent van). Fontos hozadéka van ezzel szemben a bárminemű hatalmi helyzetben való egyén vagy szervezet kifigurázásának: emlékeztet bennünket arra, hogy a király meztelen és korántsem olyan hatalmas, hogy ne lehetne felelősségre vonni és bírálni. Mégpedig ez a demokráciaalapú hatalom lényege: a felelősség és a felelősségre vonhatóság. (Ezzel áll szemben a diktatúra és ennek alváltozata, a teokrácia, amely a diktátor akarata helyett egy megkérdőjelezhetetlen transzcendens hatalomra hivatkozik, és a hatalom bármit megtehet büntetlenül.) Vallási hatalmat gyakorló szervezetek vagy ezeket képviselő egyének kifigurázása ezért egyenesen kötelessége a szatírának, ahogyan a politikai vagy gazdasági hatalmat képviselő egyének és jelképek kifigurázása is, vagy olyanoké, akik mások jogainak csorbítására törekszenek. Mégpedig akkor is, ha mindez ezeknek a hatalmasságoknak (legyen az karizmatikus politikus, vallási vezető vagy földesúr) és követőiknek rosszul esik (aka „sérti érzéseiket, érzékenységüket”, különösen a vallásiakat) – sőt, talán leginkább akkor van szükség rá, amikor a szatíra a követők érzékenységét sérti, hiszen éppen a követők legitimálják ezeket a hatalmakat és ezért felelősséggel tartoznak a társadalom többi tagjának. Másképpen fogalmazva: a vallási stb. érzékenység nem menti fel a hívőket az alól, hogy a vallási stb. hatalom támogatásért felelősséget vállaljanak, különösen akkor, ha az a hatalom mások jogait csorbítja vagy erre törekszik. (Figyelem: itt a hatalmi helyzetben lévőkről van szó, de ugyanezek a politikai, vallási stb. csoportok más körülmények között üldözöttek lehetnek. Konkrét példák: üldözött szaúdi keresztényeket nem figurázunk ki, mások magánéletébe beavatkozni próbáló európai vagy akár szaúdi keresztényeket igen; holocausttúlélőt nem, újszülöttpéniszt nyiszáló rabbit és az ehhez asszisztáló holocausttúlélő dédszülőt igen; bántalmazott nőket nem, vakkomondorokat és betörőket igen; felesége által bántalmazott férfit nem, de akár ugyanazt a férfit, amint beosztottját vagy diákját molesztálja, igen; politikusnőket és üzletasszonyokat úgy általában nem (mert ehhez túl ritkák), Angela Merkelt vagy Selmeci Gabriellát igen. De ütni mindenképp csak akkor fog tudni a rajz, ha valóban rámutat egy visszásságra.) 

Hogy a cikk végére aktualitást is mondjak: Akik a Charlie Hebdót teszik (részben) felelőssé a szerkesztőség elleni merényletért, azok két dolgot felejtenek el: 1. Akinek géppuska van a kezében, az ott és akkor hatalmat gyakorol. Ezért ki kell figurázni mindazokat, akik az ilyesféle merényleteket helyeslik, ilyen merénylet elkövetésére buzdítanak vagy maguk ilyen terveznek, és ezért fogom megvásárolni az eheti Charlie-t (ha jut az országba példány): mert a hátramaradottak voltak olyan bátrak, hogy a merénylőket kifigurázzák. 2. A merénylőket – és persze a mögöttük álló iszlamista ideológiák követőit – korántsem csak a szatíra provokálja, hanem mindennapi életünk számos természetesnek vett eleme, mint pl. az alkohol- és sertéshúsfogyasztás és a nem “halal” vágóhídon leölt állatokból készült ételek fogyasztása, a ramadan alatti napközbeni evés és vízivás, a dolgozó, önálló nőkről nem is beszélve (és akkor még nem említettük, hogy nem kéne minden turbános férfit Mohamednek értelmezniük, főleg, ha szerintük „nem olyan”, amilyennek ábrázolják, azaz: ha nem ingük, akkor ne vegyenek már minden turbánost Mohamednek, ha viszont annak veszik és megsértődnek, ezzel elismerik, hogy a rajz szerintük bizony talált – ergo viszont nem érte őket igazságtalanság…). Csupán stratégiai-taktikai kérdés, hogy a merénylők inkább szatíramagazinra támadtak és nem nyáron rövidnadrágban flangáló férfiakra, ramadánkor az utcán ebédelő diákokra, nem is beszélve le nem fátyolozott nőkről vagy koedukált strandokon vagy neadjisten naturista kempingben fürdőzőkre: a strandokon lelőttek a Charlie Hebdo rajzolóival ellentétben feltétel nélküli támogatást élveznének, holott ugyanúgy „istenkáromlók”, mint a rajzolók. Aki ezt nem hiszi el nekem, az nézzen körül, hogyan lehet „istenkáromlóvá” válni az IS vagy az Al Káida által ellenőrzött területeken, vagy gondoljon Raif Badawira, akit a szaúdi hatóságok istenkáromlás címén lassú halálra ítéltek, amiért fel merte vetni azt az igényt, hogy a vallás társadalmi szerepéről elgondolkodjon, de az arab félszigeten lecsuktak már embert azért, mert ramadankor napközben nem bújt el elég jól ahhoz, hogy egy kis vizet igyon. Amikor legközelebb kilépünk az utcára vagy felmegyünk az internetre, legyünk velük szolidárisak és ne feledjük, hogy mindannyian* istenkáromló provokátorok vagyunk. 

*(Ne feledd, az istenkármolástól az sem véd meg téged, ha hívő vagy: tuti találsz olyant, akinek a legszentebb vallási érzése szerint a te vallásod tévút és merő istenkáromlás. Azaz a te vallási életed az ő istenét káromolja. Azazhogy neked is pont ugyanúgy szükséged van az istenkáromláshoz való jogra, mint a chalrie Hebdonak.)