Kategóriák
Glossza

Félrehallották Orbán Viktort

Nem kereszténydemokráciát készül ugyanis építeni, hanem kéresztényteokráciát. 

Kategóriák
Glossza

Áldecentralizált tárcák

Újabb családellenes intézkedést tervez a kormány: kitelepítenének pár minisztériumot, azazhogy Debrecen és Kecskemét kapna egy-egy tárcát. A tisztviselőknek kb. a következő választási lehetőségeik vannak:
– költöznek, már feltéve, hogy nincs házastársuk, vagy ha mégis, akkor az ki-, pardon, eltartott htb.,
– ingáznak, ami nyilván szintén jót tesz a családi kapcsolatoknak, elvégre már nem marad idő összeveszni,
– felmondanak, aminek a fővezérek örülnek, mert 1. új helyek keletkeznek protezsáltjaiknak, és 2. a maradék hozzáértő és néha talán szakmailag is hozzászóló tisztviselő is elhúzza a csíkot, és zavartalanabbul lehet garázdálkodni.

Persze a decentralizáció akár jó dolog is lehetne, de abból nem lesz decentralizáció, hogy egész minisztériumokat költöztetünk, amelyek aztán továbbra is központilag, csakhogy épp egy másik városból irányítsuk az adott szakterületet. És akkor még meg sem jegyeztük, hogy a fontosabb döntéseket úgysem a tárcáknál, hanem Orbán Viktor audienciahelyiségeiben hozzák meg.
Decentralizációt az jelentene, ha a szubszidiaritás elvét alkalmaznák: ha minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten hoznának meg a hozzáértő szakemberek bevonásával, ahelyett, hogy valamely vezető politikus elefántcsonttornyában hasra ütve döntene, szigorúan anélkül, hogy kinézzen az ablakon, mert akkor hátha meglátna valamit a világból.

Kategóriák
Glossza

De kinek ír Kerényi?

Megjelent Kerényi Imre lopott pitypangos Magyar Krónikája, a Fidesz-KDNP elit tagjai pedig nem úszták meg a megírást (esetleg régebbi írásukat reciklálták, a “konzervatív” szó újabb értelmezéseként). Az embereket kasztokba soroló Kerényi kaszton belül azért már nem vállalkozott rangsorolásra és a szerzőket ábécé-sorban tüntetni fel. Orbán Viktor, Balog Zoltán, L. Simon László és Prőhle Gergely éppúgy szerepel, mint a hajléktalanokat rendkívül műszer- és ezzel költségkímélő módon (pl. akupunktúrával) kezelő háziorvosnak tanult Eőry Ajándok. Persze nem hiányozhat a lapból Kiss-Rigó László labdarúgásrajongó katolikus püspök sem (a protestáns felekezeteket Balog és Prőhle képviselik, előbbi lelkészként, utóbbi az evangélikusok világi előljárójaként), a maradék lapot meg kitöltik a publicisták-írók, Bayer Zsolttól Bencsikéken át Pozsgay Zsoltig.

Már csak az a kérdés, tulajdonképpen kinek is szól ez a Magyar Krónika.

Kerényi önjelölt küldetése ugyebár az, hogy a “felsőbbrendű”, “törvényhozó” kaszt üzenetét eljuttassa a kevésbé “fejlett” állampolgárokhoz.

Mint tudjuk, kiválóan meg lehet élni havi 47 000 forintból, és ebbe bölcs előrelátással minden bizonnyal szellemi táplálék címén már beleszámították a havonta megjelenő lap 980 forintos árát is, így a tízezer példány nem csak a közintézményeknél talál majd gazdára.

De viccen kívül: tegyék meg a lapot a békemenetes CÖF egyesület lapjává, ha ott esetleg kevesen lennének vagy növelni akarják a példányszámot, a Keresztény Értelmiségiek Szövegsége is beszállhatna. Ott legalább biztosan lesz elég lelkes olvasó.

A hír: http://index.hu/kultur/2014/06/04/kiderult_milyen_ujsagiro_lenne_orban_viktor/ ill. http://nol.hu/belfold/kinyilott-a-pitypang-megjelent-a-magyar-kronika-elso-szama-1466167