GLOSSZAA bocsánatkérés a hibajavításnak a társadalmi béke szempontjából fontos eszköze – lehetne, ha jól csinálnánk. De a valóságban arra használjuk ezt az eljárást, hogy a sértettet megbocsátásra kényszerítsük, az elkövetőt futni hagyjuk, és minden maradjon a régiben.
Nem menekül a kérdés elől az, aki szerint mondjuk most konkrétan Marton László (vagy a kéretlen maszturbálási bemutató után szintén hamar visszatérő Louis C.K.) esetében nem is történt semmi vagy legalább semmi súlyos
Tanulságos történetet olvashatunk az Abcugon egy évtizedekkel ezelőtti tanár-diák-viszonyról – mielőtt továbbolvasol, olvasd el a cikket.
Tulajdonképpen azzal is áltathatnánk magukat, hogy ugyebár semmi baj nem történt –
Valóban nem csak nők sérelmére követnek el szexuális erőszakot, és nemcsak férfiak követnek el ilyesmit, csak épp – nem véletlenül, de nem is azért, mert a nők „természetüknél fogva” képtelenek lennének erre – jóval ritkábbak a női elkövetők.
Egy férfi áldozatnak bizonyos tekintetben nehezebb a dolga, mint egy nőinek.
Az etikus nőzés, illetve az etikus pasizás tulajdonképpen roppant egyszerű, mert egyetlen szabályra épít: a legelső lépéstől kezdve (idegennél pl. ez a szemkontaktus) akkor mehetsz egy lépéssel tovább, ha az előző lépésről pozitív visszacsatolást kaptál.
Hogy ezt a gyakorlatban könnyebben meg tudjuk valósítani, érdemes pár konkrét dolgot szem előtt tartani:
Persze nem minden férfi “olyan”. De elég “olyan” van ahhoz, hogy túl sok nőnek életre szólóan megalázó élményt okozzanak (aminek a férfiak is elszenvedői, miközben azt sem értik, miért van a barátnőjüknek mindenféle hülye fóbiája). A legtöbb férfi viszont úgy tűnik, passzívan bizony “olyan” – ő maga kedves a nőkkel, eszébe sem jut bántani valakit, csak épp hallgatásával támogatja az “olyanokat”, amikor férfitársaságban dicsekszenek, amikor ember helyett tárgyként beszélnek nőkről, amikor a Facebookon “olyan” képeket, “vicceket” és ideológiákat osztanak meg.
Vétkesek közt ugyanis cinkos, aki néma.
Miután nők hosszú sora sorolgatta sérelmeit, némely férfi meg úgy érzi, ártatlanul is vádolják és felháborodásában képtelen a probléma higgadt elemzésére, számos reakció meg egyszerűen azt illusztrálja, a nők miért csak ilyesféle csoportos kitörésekben vádolnak férfiakat molesztálással ahelyett, hogy ott helyben szóvá tegyék, talán lépjünk tovább a helyzet megoldása felé.
Mert van megoldás.
Mélységesen sértő a férfiakra nézve azt feltételezni, hogy a „férfiak már csak ilyenek”
Nem először osztják meg nők tömegével meg az interneten, hogyan molesztálták őket, bár azzal, hogy ezúttal széles körben ismert színésznők szólalnak fel, kétségtelen nagyobb a hatás. A #metoo hashtaggel nyilvánvalóvá vált, mennyire mindennaposak ezek a tapasztalatok (és mennyire mindennapos jelenség a hatalmával visszaélő!).
Jogi szempontból persze visszás, amikor a nyilvánosság bizonyítatlan vádak alapján az ártatlanság vélelmét mellőzve előre elítél valakit – de ezen igazán nincs mit csodálkozni olyan ügyekben, amelyekkel a sértett hiába fordulna a rendőrséghez. Az ilyesfajta, nem is tudom, minek nevezzem… „szoft erőszak” (?) éppen attól hatékony, attól tud olyan “jól” működni, hogy alattomosan a noszogatás és a hatalommal való nyílt visszaélés határán egyensúlyoz, és ezért valahogy nem érzi még a sértett maga sem azonnal egyértelműen annak, ami: erőszaknak.
GLOSSZA 